Sztárok

Minden, amit tudnod kell Amerika következő first ladyjéről – Portré Jill Bidenről

Hivatás és szenvedély

Jill Biden négy évtizede dolgozik pedagógusként, és tervei szerint férje elnöksége alatt sem hagy fel ezzel, így ő lesz az első first lady az elmúlt több mint kétszáz évben, aki teljes munkaidőben dolgozni fog, miközben a Fehér Házban lakik – írta meg a USA Today. Nem volt ez másképp akkor sem, amikor férje az Egyesült Államok alelnöke volt, Jill volt az első second lady, aki fizetett munkát végzett ez idő alatt, mint egyetemi professzor. A szóbeszéd szerint a hivatalos megjelenésekre való utazás során is gyakran látták őt dolgozatokat javítani. Az oktatás mellett több fontos ügy mellett is kiáll, first ladyként pedig három területre kíván fókuszálni: a mellrák elleni küzdelemre, a katonacsaládok segítésére, illetve az ingyenes közösségi iskolák támogatására. 1993-ban alapította meg a Biden Breast Health Initiative-ot, amely alapítvány ingyenes egészségtudatossági oktatást biztosít iskolák és más csoportok számára. 2011-ben Michelle Obamával közösen indították a Joining Forces nevű kezdeményezést, amellyel katonáknak, veteránoknak és családjaiknak segítenek. Az elmúlt években több gyermekkönyvet is írt, hét unoka nagymamája. A környezetében lévők kedves, empatikus és humoros asszonynak tartják.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A franciák legsármosabb szívtiprójának egyetlen lánya született.

Fotó és leadfotó: Profimedia - RedDot

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Egy új telefon ára önmagában is sokat elárul arról, mennyire számít luxuscikknek egy készülék, de még beszédesebb, ha azt nézzük meg, hány napot kell érte dolgozni. Egy friss számítás most azt...
Lifestyle
A párodat imádod, jól működik az intimitás, a mindennapok azonban valóságos verbális háborúkkal telnek? Nos, a jelek szerint a gond, lehet, hogy a csillagokban keresendő.
Sztárok
Greta Scacchi a nyolcvanas és kilencvenes évek egyik legkülönlegesebb szépségű európai filmsztárja volt, aki nemcsak külsejével, hanem tehetségével és merész szerepválasztásaival is maradandó nyomot...
Lifestyle
A nagyszülőknek gyakran van igazuk - már csak a tapasztalataik alapján is. De akadnak olyan bölcsességek nagyiéktól, amiknek semmi alapja.
Utazás
A repülés világa mindig is lenyűgözte az embereket, sokan kíváncsiak a pilóták és légiutaskísérők zárt világára. Majoros Mirtill légiutaskísérő és influenszer most lerántotta a leplet az egyik...
Lifestyle
Az Ikrek egy őszinte vallomásnak is szem- és fültanúja lehet a mai napon - olvasd el napi horoszkópodat te is!