Sztárok

Ez sem munkakapcsolatnak tűnik: Jennifer Aniston Hollywood legmenőbb férfisztárjával töltötte az estét - Fotók

Anistont rengeteg hollywoodi nagyágyúval hírbe hozták már három évtizedet felölelő karrierje során. Most úgy tűnik, napjaink egyik legfelkapottabb és legfoglalkoztatottabb férfisztárja vetette ki rá a hálóját.

Híres férfiak, akik meghódították Jennifer Aniston szívét

Jennifer Aniston a kilencvenes évek közepe óta a legnagyobb álomgyári filmcsillagok közé tartozik. Mióta 1994-ben berobbant a köztudatba a Jóbarátok című nagybecsű szituációs komédia Racheljeként, megannyi neves kollégájával hírbe hozták már. Talán kevesen tudják, de a feltörekvő színésznőt épp '94-ben mutatták be az akkor még szintúgy pályája elején járó Brad Pittnek, de a két híresség csak 1998-ban jött össze. Párkapcsolatuk nagy mérföldköve 1999 novemberében érkezett el, amikor a Hetedik és a Harcosok klubja sztárja megkérte barátnője kezét. Aniston igent mondott, 2000-ben pedig az esküvőre is sor került. A bulvárlapok persze hamar afféle "álompárként" kezdték emlegetni őket, pedig házasságuk tiszavirág életűnek bizonyult.

2005 januárjában Pitt és Aniston bejelentette, hogy elválnak útjaik. Az Oscar-díjas színész egy közös munka során habarodott bele kolléganőjébe, Angelina Jolie-ba, akivel aztán egészen a 2010-es évek derekáig egy párt alkotott.

Aniston később olyan amerikai színészekkel jött össze, mint Vince Vaughn vagy John Mayer, majd szerelembe esett kollégájával, Justin Theroux-val, akivel 2015-ben összeházasodtak, ám három évvel később már el is váltak.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Szakításuk azonban nem tányércsapkodással végződött, sőt a fáma szerint mind a mai napig baráti viszonyt ápolnak. A jó kapcsolat annak dacára is töretlennek tűnik, hogy Theroux már a 31 éves színésznő, Nicole Brydon Bloom férje. Az 53 éves színész egy tavaly szeptemberi interjújában kerek perec kijelentette, hogy Aniston még mindig sokat jelent a számára, és valószínűsíthetjük, hogy ez fordítva is igaz.

Az utóbbi években egyetlen bulvárlap sem taglalta Jennifer Aniston szerelmi életét, egész egyszerűen azért, mert a színésznő - feltehetően - egyedülállóként élte a mindennapjait. A világsztár persze továbbra is a közönség kedvence, és a többség egyébként is a komikaként nyújtott teljesítményéért, nem pedig az aktuális párkapcsolata miatt szereti. Igen ám, de - ahogy arra a Geo News cikke rámutat - most úgy tűnik, Anistont újra eltalálta Ámor nyila, ráadásul Hollywood legmenőbb férfisztárja csaphatja neki a szelet.

Ha a pontos részletekre is kíváncsi vagy, irány a galéria!

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
Vannak dolgok, amiket nem szabad kérni egy fodrásztól, csak akkor, ha teljesen megbízol benne.
Utazás
El tudsz képzelni annál jobb utazási programot, mint amikor egy mesés várost fedezel fel, majd betérsz egy olyan könyvesboltba, amely önmagában is látványosságnak számít? Európa tele van varázslatos...
Lifestyle
Már nem is tűnik annyira távolinak, hogy le lehessen váltani a klasszikus WC-papírt.
Egészség
Ólomszennyezést mutattak ki az ivóvízben a Budapesti Corvinus Egyetem. Mik a jelei, ha esetleg nálad is szennyezett a víz otthon?
Sztárok
Addig együk a cseresznyét, amíg szezonja van. Jamie Oliver is bátran használja alapanyagként!
Lifestyle
A nyugdíj nem ajándék, hanem egy élet munkájának pénzügyi lenyomata, amelyet érdemes komolyan venni már jóval azelőtt, hogy elérkezne a nyugdíjba vonulás ideje.