Sztárok

95 évet kellett rá várnia, de végre Vogue-címlaplány lett II. Erzsébet királynő

Először szerepel a Vogue címlapján a brit királynő, akit így köszönt a magazin uralkodásának 70 éves jubileumán. Az áprilisi lapszám nagy részét II. Erzsébetnek szentelik.

Platinajubileum

Idén februárban volt hetven éve, hogy édesapja halálát követően trónra lépett II. Erzsébet királynő, koronázására pedig pár hónappal később, 1952. június 2-án került sor. Ez alkalomból egész éves ünnepségsorozat vette kezdetét az Egyesült Királyságban, amely az uralkodó megkoronázásának évfordulóján csúcsosodik majd ki, mikor is a Nemzetközösség összes államában nagyszabású rendezvényekkel készülnek a királynő alattvalói.

Az ünneplők sorába állt be a Vogue brit kiadása is, április számukat ugyanis nagyrészt II. Erzsébetnek szentelték. A címlapon először szerepel a királynő (a királyi családból legutóbb Katalin hercegnét ért ilyen megtiszteltetés 2016-ban, ő a magazin századik évfordulóját ünneplő lapszám főoldalára került fel). Erzsébet nem egy friss fotóval, hanem egy 1957-ben készült portréval szerepel a borítón, melyet húga, Margit hercegnő egykori férje, Lord Snowdon készítette róla, abban az időben, mikor Fülöp herceggel a 10. házassági évfordulójukat ünnepelték – írja a Daily Mail. A fotón IV. György király 1820-ban készült diadémját viseli az uralkodó. Ezen kívül a lapszám tartalmilag is a 95 éves királynő és hét évtizedes uralkodási ideje előtt tiszteleg. A magazin divatrészlegében Erzsébet klasszikusan elegáns stílusával is foglalkoznak majd, különös tekintettel a királynő a szivárvány összes színében pompázó gardróbjára, valamint a kiegészítők terén mutatott kifogástalan ízlésére.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A Vogue április száma duplacímlappal jelenik meg, a királynő mellett Anya Taylor-Joy szerepel majd a másik borítón. A lapszám jövő héten kerül az újságos standokra.

Egy röntgenfelvételnek köszönhetően találták meg az érdekes tárgyat Grace Kelly jobb esküvői cipőjében – úgy tűnik, a hercegné hitt a babonákban, szerencséje érdekében pedig mindent megtett.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Utazás
Megszületett a hivatalos rangsor: a Time Out magazin globális felmérése alapján a helyi lakosok szavazatai döntöttek kontinensünk legszebb ékköveiről. Mutatjuk azt a 6 várost, amely jelenleg a...
Lifestyle
Nyaralás előtt a legtöbben bezárják az ablakokat, elzárják a vizet és ellenőrzik a bejárati ajtót. Van azonban egy apró elektromos eszköz, amelyről meglepően sokan megfeledkeznek, pedig érdemes lenne...
Lifestyle
Magyar Péter szerint a rászoruló családok terheit enyhítő, százezer forintos támogatás automatikusan jár az arra jogosultaknak. A miniszterelnök kiemelte: a kormány azonnali segítséget nyújt a...
Sztárok
Kiszel Tünde egy rendkívül érzelmes bejegyzésben köszöntötte fel kislányát, Hunyadi Donatellát a a születésnapján. A dekoratív médiaszemélyiség szívhez szóló szavai és a posztot elárasztó emojik hűen...
Egészség
Az öregedés biológiai folyamatait nem állíthatjuk meg, de a legfrissebb kutatások szerint drasztikusan lelassíthatjuk. Mutatjuk azokat a tudományosan elismert alapanyagokat, amelyek bizonyítottan...
Lifestyle
Egy friss tudományos elemzés szerint a csecsemők képernyőhasználata súlyos, életre szóló fejlődési kockázatokkal jár. Szakértők kongatják a vészharangot, mivel a két év alatti gyerekeknél a digitális...