Hunyadkürti Éva: Ezzel a vezetéknévvel nehéz elkerülni a hasonlítgatást - Interjú

A fiatal és dögös énekes-színésznőt és családját a színházszerető közönség jól ismeri, de most országos műsorban mutatkozik be zenekarával, a HolyChicksszel. A magyar rockzene női nagykövete most őszintén mesélt nekünk arról, milyen ismert ember gyermekeként érvényesülni az előadóművészi pályán és hogyan lehet helytállni nőként a rockzenei szcénában.

A magyarok legvagányabb csajbandája

A világon is egyedülálló, Magyarországon pedig kifejezetten unikumnak számít, amikor egy kizárólag nőkből álló együttes lép a színpadra. A pop-rock műfajában tevékenykedő HolyChicks 2015 óta létezik Hunyadkürti Éva énekesnő vezetésével, akinek érces hangját Seprényi Fanni (basszusgitár), Lahucsky Kriszti (gitár) és Tiszai Vivien (dob) játéka tesz teljessé. A vagány csajok Budapest utcáinak koptatása közben jöttek rá, mi hiányzik igazán a hazai zeneipar palettájáról és ennek az űrnek betöltésére megalapították saját bandájukat. Jól tudták, hogy kemény a vállalás, hiszen a rock ’n roll alapvetően a férfiak terepe, de ha valakikre, akkor rájuk nagyon igaz Joan Jett mondása: A csajoknak is van tökük, csak kicsit magasabban, ennyi az egész!

A lányok már az első néhány próba során megírták az első dalokat, bizonyítva maguknak, hogy a barátságaik zenekarrá formálása, egymás inspirációja a munka tempójában és minőségében is megnyilvánul. 2016 tavaszán jelent meg debütáló klipes daluk Barkochba címmel, amely egyből rendszeres rádiójátszást kapott, és a zenekar sikeres budapesti koncertjei mellett több nyári fesztiválon is megmutathatta magát. Az elmúlt években EP-jükkel turnéztak országszerte és serényen írták új dalaikat is, amelyek közül a Pillangóhatás című szerzeményt most szombaton A Dal 2020 című műsorban is megmérettetik majd.

A lánycsapat "frontasszonyával", Hunyadkürti Évával készítettünk interjút a debütálásuk előtt, aki a zenekarról és saját életútjáról is részletesen beszélt a Femcafe.hu riporterének.

Mikor körvonalazódott benned, hogy érdekel az előadóművészi pálya? Milyen első próbálkozásaid voltak?

Gyakorlatilag ebbe születtem bele, szüleimnek köszönhetően színházban nőttem fel, öt éves koromtól Földessy Margit színjátszójába jártam, zenetagozatos általános iskolába íratott apukám, mert már akkor imádtam énekelni. Először zongoráztam, később gitározni kezdtem, hogy tudjam magam kísérni éneklés közben, ekkor már dalokat is írtam. Állandóan produkáltam magam, ahol csak lehetett előadtam valamit. Szent meggyőződésem volt már nagyon korán, hogy én is színész leszek. Aztán érettségi után kétszer próbálkoztam a színművészetivel ahova szerencsére nem vettek fel, viszont a Kőbányai zenesuliba igen. Az első zenekarom Vivivel volt, ami Instant néven futott.

Mit szólt a családod, amikor kiderült, hogy neked is hasonló ambícióid vannak, mint a szüleidnek?

Elég korán kiderült számukra, hogy nem igazán érdekel, engem más a színházon és zenén kívül. Apukám ugyan szerette volna, ha valami "normális" egyetemre megyek, felvételiztem is talán magyar szakra a kedvéért, de közöm se volt hozzá, nem is vettek fel. Sokkal később, 26 évesen szereztem diplomát óvodapedagógusként, de addigra már biztosan, tudtam, hogy a zenével fogok foglalkozni. Nagyon támogató közegben nőttem fel szerencsére, és minden segítséget, és hangszereket is kaptam, ahhoz, hogy valóra váltsam az álmaimat. Végtelenül hálás vagyok nekik!

Mennyire érezted nehéznek az érvényesülést a pályán emiatt?

Eleinte én is színésznek indultam, de olyan vezetéknévvel, hogy Hunyadkürti, nehéz elkerülni a hasonlítgatást, pláne, hogy két Hunya is van a pályán, apukám és a nagybátyám. Úgy döntöttem, nem a kitaposott ösvényen haladok, hogy amit elérek azt csak saját magamnak köszönhessem. Viszont a színházi múltam - és jelenem - a lehető legtöbbet adta hozzá a mostani színpadi jelenlétemhez. Otthon érzem magam a színpadon, és talán ez a legfontosabb.

A rock műfajában hazánkban kevés nő próbálkozik. Ti miért döntöttetek úgy, hogy megpróbáljátok?

Mind a négyen rocker csajok vagyunk, ezen nőttünk fel, ilyen koncertekre járunk, ezt tudjuk hitelesen képviselni. Az elején voltak szárnypróbálgatásaink a pop felé, de stílusidegen volt, nem tudtunk benne annyira feloldódni, sem zeneileg, sem előadás módban, mint a rock zenében.

Úgy tudom, Joan Jett és zenekara, a The Runaways nagy hatással volt a zenétekre. Kik még azok az énekesnők és zenekarok, akik inspirálnak benneteket? Vannak még olyan erős csajbandák, mint mondjuk a Heart, a Vixen vagy az L7?

A felsoroltakon kívül, inkább női popbandák vannak, akik híresek lettek. Rólunk is sokszor hiszik azt, hogy mind a négyen énekelünk. Őszintén rám személy szerint nem női zenekarok voltak nagy hatással, inkább olyan csodálatos nők, mint Etta James, Amy Winehouse, Janis Joplin, Jessie J. Vivi imádja Jennifer Lopezt, közös nagy kedvencünk a Dead Sara. Mi csak imádunk zenélni, nagyon jó barátok vagyunk, és ezért szeretünk együtt alkotni.

Biztosan mindegyikőtök játszott már korábban együtt srácokkal is. Mik az előnyei és a hátrányai annak, hogy csak lányok vagytok a bandában?

Teljesen más energia. Azt szoktuk mondani, hogy a nők empatikusabbak. És egy próba után kedves lányillat marad a próbateremben.

Hamarosan A Dal 2020 színpadán is megmutatjátok magatokat. Ti vagytok a műsor történetének az első lánybandája. Milyen produkcióval készültök?

Nagyon izgatottak vagyunk és igyekszünk a tőlünk telhető legmaximálisabb energiát felvinni a színpadra. Próbálunk mindent úgy csinálni, mintha koncerten lennénk, és egy igazi fesztiválhangulatot kelteni, abban a három percben. Szeretnénk megmutatni, hogy igenis van a lány zenekaroknak létjogosultságuk a pályán, szeretnénk magunkat adni, amilyenek vagyunk. Kicsit őrültek, vidámak, bulizósak, akik imádnak zenélni.

Mit szeretnétek üzenni a dalaitokkal, kikhez szóltok?

Az az üzenetünk, hogy ne érdekeljen, ki mit gondol, ha van egy álmod, vidd véghez. Legyél felszabadult, és boldog, legyél jóban önmagaddal, szeresd a világot, és az embereket, mert ezt senki se veheti el tőled. És ez minden korosztálynak szól.

Milyen terveitek vannak az idei évre?

Sok tervünk van, szeretnénk kiadni egy lemezt még az idén, videoklipeket készíteni, sok-sok fesztiválon játszani, még több helyre eljutni, hogy új emberekkel ismertessük meg a Holypopchickrock életérzést. Egy koncerttel pedig szeretnénk megünnepelni a zenekar ötödik születésnapját.

Hallgasd meg a zenekar legújabb dalát!

A Junior Prima díjjal kitüntetett színésznő életéről darab született, amelyben sosem tapasztalt őszinteséggel mutatja meg a személyisége legrejtettebb darabjait is, a fogantatásától az énkeresésén át az újrakezdésig.

Leadfotó és fotók: HolyChicks

Oldalak