Sztárok

A sors döntött úgy, hogy négyen lesznek – Várandóssága utolsó napjaiban jár Horváth Éva

Horváth Éva a sorsra bízta, mikor válik négytagúvá a családjuk, párjával úgy érzik, a legjobbkor érkezik hozzájuk a második kisfiuk.

Horváth Éva ismét anya lesz

Horváth Éva márciusban jelentette be, hogy 42 évesen újra anyai örömök elé néz. Első gyermeke, Kristóf 2017 májusában született, és az egykori szépségkirálynő másodszorra is fiús apuka lesz. A televíziós műsorvezető és modell nyár végére van kiírva szülésre.

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

Horváth Éva szerint második gyermekük születése előtt már sokkal könnyebb dolguk van a párjával, hiszen rengeteg tapasztalatot szereztek, illetve nagyon sok dolog megmaradt első kisfiúk, Kristóf után. „Valamilyen oknál fogva, talán női megérzésből megtartottam Kristóf babaholmijait, pedig szándékomban állt eladni őket. Mivel ismét kisfiunk lesz, most nagy hasznát veszem. Az első terhességem idején egy csomó felesleges dolgot vásároltam össze, amire aztán soha nem volt szükség” – árulta el az izgatott kismama a Borsnak, aki korábban nem is gondolta, hogy kétgyerekes anya lesz, de nagyon boldog attól, hogy így alakult.

Úgy voltam vele, a sors majd eldönti helyettem, anya leszek-e, és mikor. Az első gyerekünk születésekor még nem tudtuk, hogyan éljük meg a szülőséget, mennyire lesz megterhelő számunkra. Kristóf egész nap velünk van, nem szoktuk lepasszolni, ha el akarunk menni valahova, visszük magunkkal. Két hete volt az első olyan nap, amikor a nagyinál aludt, de ezt ő követelte ki magának. Számomra az, hogy a szülők a gyerekeik nélkül mennek el nyaralni, elképzelhetetlen. Nekünk fontos, hogy a fiunk már kisgyerekként minél több élményt gyűjtsön” – mondta el Horváth Éva.

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Ha te is azok közé tartozol, akik néha inkább „holnapra hagyják” a mosogatást, lehet, hogy érdemes újragondolnod ezt a szokást. A mosogatóban ázó edények ugyanis nemcsak kellemetlen látványt...
Lifestyle
Karrier terén kedvező lehetőségek adódhatnak a Skorpió számára. Napi horoszkóp.
Sztárok
20 éve mutatták be a trilógia első részét, amiben a színésznő épp csak betöltötte a 10-et.
Sztárok
Semmit nem vesztett szépségéből Jennifer Connelly, aki karrierje során nemcsak a vásznon aratott sikereket, hanem a magánéletében is tudatosan alakította a saját útját.
Home&Design
Nemcsak az ágynemű, a fények vagy a lefekvés előtti rutin számít. A szakértők szerint a plafon színe az egyik legmeghatározóbb tényező abban, mennyire tudsz este kikapcsolni – és egy rosszul...
Sztárok
Katalin hercegné a Remembrance Day alkalmából nemcsak a brit háborús hősök előtt tisztelgett, hanem egy ritka, megható pillanatot is megosztott a nyilvánossággal: 12 éves fia, György herceg...