„Számomra most meglepő az a fajta pozitivitás, amit kapok” – Horváth Gréta jelentős mérföldkőhöz érkezett

Horváth Gréta újabb komoly szintet lépett, ugyanis piacra dobta saját márkáját – a sajtóeseményen az ötlet megszületéséről beszélgettünk a tartalomgyártóval, de szóba került a Farm VIP, illetve az új párja is.

Megvalósította a vízióját

Horváth Gréta országos ismertségét az Éjjel-Nappal Budapest és az Ázsia Expressz című műsorok alapozták meg, hamarosan pedig meghódította a közösségi médiát is, ahol ma már rengetegen követik életmódtanácsait, valamint személyes fejlődésével kapcsolatos beszámolóit. Népszerűségét többek között annak köszönheti, hogy mindig őszinte, nem fél kimondani, amit valójában gondol, ráadásul nyíltan beszél nemcsak a sikerekről, hanem a kudarcokról is. Emellett hosszú ideje szívügye a női szolidaritás, illetve az, hogy rivalizálás helyett a hölgyek támogassák, segítsék egymást a belső teljesség megtalálásában, víziója megerősítéséhez pedig most létrehozta saját, természetes alapanyagokból összeállított étrendkiegészítő márkáját, az ABSOLOTUS-t. A sajtóeseményen az üzletasszonnyal és influenszerrel arról beszélgettünk, hogyan született meg benne a brand létrehozásának ötlete, miben tudott neki segítséget nyújtani a párja a munkafolyamat során, de kitértünk arra is, milyen visszajelzéseket kap a nézőktől a Farm VIP kapcsán, illetve hogy kisfia, Filip mit szól a realityhez.

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

„Ha hiszik, ha nem, az emberre hatással van a komment (…) Számomra most meglepő az a fajta pozitivitás, amit kapok. Nagyon sokáig küzdöttem azzal, hogy olyan, minthogyha nekem százszor annyit kéne csinálni, hogy előrébb jussak, mint másoknak. Nekem nincsenek gazdag szüleim, nincsenek híres szüleim” – fogalmazott többek között.

A teljes interjút az alábbi videóban tudod meghallgatni:

Leadfotó: Femcafe

Oldalak

Sztárok
Évek óta keringenek pletykák arról, hogy Vilmos herceg és Katalin házassága mögött jóval szigorúbb megállapodás áll, mint azt bárki gondolná. Most pedig ismét előkerült két különös pont, amelyekhez...
Sztárok
Michelle Pfeiffer neve évtizedeken át egyet jelentett a szépséggel, a tehetséggel és a filmsztárok valódi aranykorával. Ma pedig, 67 évesen is olyan kisugárzása van, amelyet egyszerűen nem lehet...
Sztárok
A színésznő a minap Szaúd-Arábiában járt az idei Red Sea International Film Festival nyitóestjén, ahol egy olyan fekete estélyit viselt, hogy még az állunk is leesett tőle.
Sztárok
Úgy tűnik, Kamilla királyné már rég nem csupán a háttérből figyeli a királyi udvar működését: ő az, aki sokszor irányít, és olyan feltételeket szab, amelyeket olykor a személyzet is ledermedve...
Lifestyle