Sztárok

Most már hivatalos: Shane Tusup és Szabó Zsófi egy párt alkotnak – részletesen meséltek a szerelmükről

Hónapok óta rebesgették, hogy Hosszú Katinka ex-férje és Szabó Zsófi egy pár, de mindezidáig egyikük sem volt hajlandó ez megerősíteni. Most viszont, hogy biztosak egymásban és a kapcsolatukban, bátran felvállalták szerelmüket!

Nyár végén szakított Shane Tusup és aktuális kedvese

Minden azzal kezdődött, hogy Hosszú Katinka és férje – aki az edzője is volt – 2019-ben elváltak. Utána ismerkedett meg a Kaliforniában egy bortúrán Tusup az amerikai, japán gyökerekkel rendelkező Courtney Brewerrel. Úgy tűnt annyira komoly a dolog közöttük, hogy a hölgy Magyarországra költözött szerelméhez. De három évnyi boldogság után szakítottak idén nyár végén, holott semmi jele nem volt annak, hogy problémáik lennének. A szakítást követően Courtney visszarepült Amerikába. Az pedig, hogy miért váltak szét útjaik, a mai napig rejtély tárgyát képezte.

Időközben pedig az RTL Klub műsorvezetője is bejelentette, hogy év elején tönkre ment a házassága és gyermeke apjával arra a döntésre jutottak: elválnak.

Ráadásul korábban Szabó Zsófit korábban Fluor Tomival hozták hírbe, miután az Álarcos énekesben látványosan flörtöltek. Az ugyancsak kérdéses, hogy volt-e közöttük egyáltalán valami vagy csak poénból adták a média alá a lovat.

Lapozz tovább, a cikk folytatódik!

Leadkép: instagram

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.
Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...