Híres sztárok híres éttermei

Egy étterem megnyitása és üzemeltetése általában igen költséges, és sok esetben nem jövedelmező. Amikor azonban sztárokról beszélünk, kicsit újra kell gondolnunk a dolgot. Nem jövedelmező? Nem mindegy? Hiszen úgyis van pénze. Tehát a hírességek körében az étterem, bár vagy szórakozóhely nyitása inkább presztízs kérdése. Erre ugyan ellenpéldák is vannak.

A legtöbben ismerjük Gordon Ramsay-t, ha máshonnan nem is, akkor a Pokol Konyhája című műsorból. Eredetileg futballistának készült, de egy sérülés után a főzés mellett kötött ki. Sok könyvet írt, van néhány főzőműsora is, ő ezzel vált híressé. Természetesen éttermei is vannak, amik más hírességekével szemben nagyon jól működnek. Miért is ne mennének jól, hiszen Mr. Ramsay amellett, hogy mesterszakács, még az étteremvezetéshez is kiválóan ért. A legelső étterme a Gordon Ramsay nevet viseli, Angliában, Londonban található, 1998-ban nyitott, 3 csillagos és a világ 13. legjobb étterme. Ezen kívül több étterme is található Londonban. A Gordon Ramsay at Claridge’s 2001-ben nyílt, a The Boxwood Café 2003-ban, szintén 2003-ban a Plane Food a Heathrow repülőtéren, a Murano 2008-ban és a Petrus 2009-ben nyitott. Nem csak Angliában nyitott éttermeket, több ország felé terjeszkedett, így például Franciaországban, Versailles-ban két étterme is van, a Le Trianon és a La Veranda. Olaszországban szintén kettő, a Gordon Ramsay at Forte Village és a Castel Monastero Toszkánában. Ezen kívül még számos étterme található Európa szerte.

Bebizonyosodott az is, hogy nem csak az tud éttermet nyitni, akinek a fő mestersége a főzésben rejlik. Tudjuk például, hogy Paul Newman Dressing Room nevű étterme Westport-ban található? Ráadásul még csak nem is a haszon miatt nyitotta az éttermet, hiszen a befolyt összegből a helyi színházat támogatja.

Jennifer Lopez étterme a Madre’s 2002-ben nyitott Pasadena-ban. Az énekesnő nagymamája emlékére nyitotta, és kizárólag a kedvenc ételeit készítik ott.
Jay-Z-nek két klubja is van; New York-ban és Atlantic City-ben. Mindkettő neve 40. Ezek többemeletes sportos bárok, plazmatévékkel a falakon. A két klub több mint 1000 négyzetméteres.
Gloria Estefan étterme a Lario’s on the Beach Miamiban található, ahol a hétvégéken latin zenét játszanak.

Moby New York-ban nyitott éttermet Teany néven. A zenész ugyan vegetáriánus, de éttermében nem csak vega ételeket árulnak.
Johnny Depp Sean Penn-nel, John Malkovich-csal és Mick Hucknall-lel közösen nyitották a párizsi Man Ray nevet viselő éttermet és bárt, ami a Champs-Élysées közelében található. Jonny Depp-enk emellett még van borászata is Saint-Tropez északi részén.

Justin Timberlake-nek két étterme van New York-ban, a Destino, ahol olasz ételeket szolgálnak fel, és a Southern Hospitality, ahol Memphis-i különlegességeket próbálhatnak ki az arra járók.
Steven Spilberg Dive! nevű étterme úgy nézett ki, mint egy hatalmas citromsárga tengeralattjáró.

A Dolce & Gabbana divatház is büszkélkedhet étteremmel, és nem is akármilyennel. Az étterem a Gold nevet viseli, és Milánóban található. Csak a sztárok legjava engedheti meg magának. Fényűző berendezéssel és mediterrán konyhával várja nem kevés pénzzel rendelkező vendégeit. A diétázó sztároknak külön étlap is van. Híres sportolók és színészek fordulnak meg ott. Elég, ha annyit említünk, hogy Paris Hilton vagy Kyle Minogue is szívesen fordul meg a Gold-ban.

Robert De Niro-nak három étterme is van, ezek a Tribeca Grill, a Rubicon és a Nobu. A Nobu Budapesten található, emellett érdekessége még az, hogy Andy Vajnával közösen nyitotta.
Mindent összevetve azt mondhatjuk, hogy a legtöbb külföldi hírességnek van legalább egy étterme vagy szórakozóhelye.

A fentiekben csak egy pici szegmensét láthattuk az egész képnek. Biztos vagyok benne, hogy mindenkinek van kedvenc filmcsillaga, énekese vagy énekesnője. Bátran ajánlom, hogy keressünk rá az interneten kedvencünkre, mert előfordulhat, hogy már ettünk is az éttermében, csak nem tudtunk róla.

 

Oldalak

Lifestyle
10 meglepő NASA találmányt mutatunk, ami mára a mindennapi életünk részévé vált.
Lifestyle
Önkielégítés megvonás két éven keresztül? Nos, nem pont erre az eredményre számítanánk.
Egészség
Talán te sem gondoltad volna, de a növényi alapú tejalternatívák közül a mandulatej mögött bizony a zabtej a legnépszerűbb választás, amely az elmúlt időszakban igencsak éles vitákat váltott ki,...