Sztárok

Ismét elismerik a magyar színházi világ nagyjait - ők kapják idén a Hevesi Sándor-díjat

Nyilvánosságra hozták annak a három személynek a nevét, aki idén részesülhet a kitüntetésben.

A magyar dráma napján vehetik át az elismerést

A Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) Magyar Központja 2021-ben Balog Józsefnek, Balogh Tibornak és Láng Annamáriának ítélte oda a Hevesi Sándor-díjat - jelentette a Színház Online. A Hevesi Sándor-díjat az ITI Magyar Központjának kezdeményezésére az Oktatási és Kulturális Minisztérium és a Fővárosi Önkormányzat alapította 1998-ban. Ugyanebben az évben adták át először, méghozzá a Budapesti Tavaszi Fesztivál hivatalos eseményeinek során. Az elismerést minden évben annak a három művésznek, kultúraközvetítő, társulatvezető szakembernek adományozzák, aki sokat tett a magyar színház nemzetközi elismertetéséért, megismertetéséért. A korábbi esztendők folyamán a kitüntetést a színházi világnap alkalmából nyújtották át a díjazottaknak, idén azonban a pandémia felülírta a hagyományos forgatókönyvet. 2021-ben a kuratórium úgy határozott, hogy későbbre halasztja a döntést. A díjazottak a magyar dráma napján, szeptember 21-én vehetik át az elismerést.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Lapozz, cikkünk folytatódik!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Veronica Franco a 16. századi velencei reneszánsz egyik legelképesztőbb és legösszetettebb alakja volt. [BANNERS]
Home&Design
Egy apró hálószobában minden centiméter számít, ezért egyáltalán nem mindegy, milyen ágy kerül bele. A túl robusztus keret, a széles fejtámla vagy a fölöslegesen nagy bútor könnyen elveheti a helyet...
Lifestyle
Bár a retinol az öregedésgátló bőrápolási rutinok fontos alapköve, a jótékony A-vitamin nem csupán krémek vagy szérumok formájában, hanem szinte kizárólagosan élelmiszerek útján is bevihető a...
Sztárok
Bár Diana hercegné élete során a világ egyik leghíresebb hölgye volt, a palota falai között gyakran küzdött magánnyal és unalommal. A palota egykori munkatársa, Dickie Arbiter szerint a hercegné...
Sztárok
Az amerikai történelem legnagyobb szabású tengeri kutatóakciójának megrázó kulisszatitkait tárta fel a Parti Őrség egykori parancsnoka, W. Russell Webster és felesége új könyve, amely ott veszi fel a...
Lifestyle
Hiába a drága sampon, a hajpakolás és a gondosan kiválasztott hajolaj, a hajad mégsem olyan fényes, mint szeretnéd? Lehet, hogy nem egy újabb csodaszerre van szükséged, hanem arra, hogy másképp moss...