Sztárok

Heath Ledger ma ünnepelné 32. születésnapját

Az ausztrál színész igen fiatalon, 28 éves korában hunyt el. A filmvásznon számos szerepben felbukkant, elrabolva a női szíveket.

Heath színészi pályafutását televíziós szerepekkel kezdte a ’90-es években, majd egészen hamar hollywoodi sikerfilmekben kapott szerepeket, ahol nagy ismeretségre tett szert. Az első jelentős főszerepét a 10 dolog amit utálok benned című vígjátékban játszotta el, amellyel berobbant a köztudatba. Számos filmben láthattuk, A sötét lovag című filmben nyújtott alakításáért még Oscart is kapott.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Ami a magánéletét illeti, 2002 augusztusától 2004 áprilisáig Naomi Watts színésznővel alkottak egy párt, majd megismerkedett a Túl a barátságon című film forgatásán Michelle Williams színésznővel, akitől kislánya is született: Matilda Rose, akinek keresztszülei Jake Gyllenhaal és Busy Philipps. 2007-ben a pletykák szerint Heath és Michelle szakítottak, bár ők maguk nem erősítették meg a hírt.

2008-ban január 22.-én sajnálatos módon házvezetőnője holtan talált rá. A halálát a szervezetében található gyógyszerek okozták, illetve a gyógyszerek kombinációja, hiszen egyik gyógyszerből sem találtak a megengedettnél nagyobb mennyiséget. Ezzel az öngyilkosságot ki is zárták, mint halálának okát. A 81. Oscar-gálán neki ítélték oda a legjobb férfi mellékszereplőjének járó Oscar-díjat, A sötét lovagban alakított Joker szerepéért, amely utolsó befejezett alakítása volt.

 

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
Mária dán királyné a minap színházban járt, ennek apropóján pedig egy isteni szerelést húzott elő a gardróbjából.
Lifestyle
Veled is elfordult már, hogy nem fértél a hűtőben? A profi séfeknek van néhány tanácsa, hogy tudod ezt orvosolni.
Fashion&Beauty
Az elmúlt években a divat tudatosan fordult a múlt felé, ikonikus, történettel bíró darabokat emelve át a jelenbe modern értelmezésben. Légies anyagok, aprólékos részletek, puha vonalak – azok a...
Egészség
Akad olyan, aki már évtizedek óta kávézik, azonban hogyan reagál a testünk, ha ezt hirtelen abbahagyjuk?
Sztárok
Pont karácsony előtt döntött úgy a Reszkessetek, betörők egyik sztárja, hogy eltölt egy fantasztikus estét egy örömlány társaságában.
Lifestyle
Sokan felejtik el, hogy kapnak vissza pénzt, de kizárólag akkor, ha nyilatkoznak róla.