Sztárok

Harry herceg bocsánatot kért a pucérkodásért

Videóüzenetben kért elnézést Harry herceg fél évvel ezelőtti részeg tivornyázásáért és meztelenkedéséért, s most már belátja, tettével valóban szégyent hozott a királyi családra.

Még augusztusban történt a kínos eset, amikor Harry herceg egy kevésbé híres játékban, a vetkőzős biliárdban kikapott, és a játékszabályokat betartva, egy szál karórára kellett vetkőznie egy hotelszoba kellős közepén. A nem mindennapi eseményen természetesen jelen voltak Harry „barátai” is, akik közül valaki volt olyan kedves és megörökítette a pucér herceget az utókornak – na meg persze az újságíróknak.

„Tudom, hogy a csalódást okoztam a családomnak, valamint cserbenhagytam őket és a népemet is.” – szabadkozott egy videóüzenetben Harry herceg, miután a napokban hazatért az afganisztáni frontról. A királyi család sarja azt is hozzátette: „Ez is egy klasszikus példája annak, hogy sokkal inkább vagyok katona, mint herceg.”

Harry fél évig teljesített katonai szolgálatot egy brit állomáson Afganisztánban, ahonnan a nagy médiavisszhang miatt egyszer már hazahívták, de a herceg akkor mindenáron vissza akart menni. II. Erzsébet fájó szívvel, de kénytelen volt újra elengedni unokáját, aki többek között az így ránehezedő nyomással magyarázta a történteket.

„Az azért érthető, hogy adott nap végén nekem is szükségem van magánszférára ugyanúgy, mint bárki másnak. Szerintem ez egy klasszikus példája annak, hogy túl sok időt töltöttem a hadseregben, és nem foglalkoztam eleget a hercegi kötelezettségeimmel... Olyan, mintha három Harry létezne. Az egyik, aki a hadseregben szolgál, a másik egy fiatal férfi, aki társasági életet él, a harmadik pedig a herceg, akinek családja van” – elemezte a dolgot Harry.

Fotó: business2community.com

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...