Harcsa Veronika: Az élő zenét soha nem cserélik le az emberek a fotelre - Interjú

Új album

A járványhelyzet miatt a hazai jazzélet is nehéz helyzetbe került, az elmaradó élő koncertek helyett előtérbe került az internetes jelenlét. Harcsa Veronika mégis úgy döntött, hogy most jelenjen meg a lemez, annak ellenére, hogy koncertezni – egyelőre – nem lehet vele.

"Egyrészt azért döntöttünk így, mert a legtöbb zenész az alkotásba menekült a karantén időszak alatt, így annyi bemutatatlan új album készült el, hogy biztosan dömping lesz ezekből éveken át. Másrészt pedig nagyon sokat dolgoztunk már ezen az anyagon, fel tudtuk venni nyáron, amikor a karantén egy picit fellazult, és úgy éreztük, ez a lemez elkészült. Egyszerűen nem akartuk tovább tartogatni. Az is igaz, hogy bár nagyon szeretjük élőben előadni ezt a műsort, ez egy olyan zene, ami otthon a kanapén is működik, ezért egyáltalán nem bánom, hogy turné nélkül, de bemutatásra került" - válaszolta az előadóművész, aki nagyon bízik benne, hogy idén nyáron feloldják a rendezvényekre vonatkozó korlátozásokat, ugyanis nagy tervekkel készül a Művészetek Völgyére is, ahol már saját udvara. Ha pedig éppen nem zenei projekteknek töri a fejét, a konyhában serénykedik vagy kirándul.

"Szeretek olvasni, sportolni, közel lakom az erdőhöz, úgyhogy sokat sétálok ott a barátaimmal, illetve a Covid egyik ajándéka, hogy már régóta szerettem volna megtanulni kenyeret sütni, amire tavaly márciusban alkalmam nyílt. Már akkor kineveltem egy kovászt, aki azóta is életben van, már lassan egy éves lesz. Most is éppen kenyeret dagasztok... Zenészként a Covid megtanított arra, hogy mindennek örüljek, ami van. Úgyhogy én csak annyit szeretnék, hogy soha ne maradjak feladat nélkül. Ha ez megvalósul, az nekem úgy érzem, hogy több mint elég" - tért ki a karanténhelyzetre Harcsa Veronika.

Hallgasd meg itt Harcsa Veronika egyik új dalát:

Újrahangolták hivatásukat, de nem mondtak le jubileumi koncertjükről sem. A szegedi alapítású, világhírű formáció tagjaival, Mészáros Tamással, Molnár Gáborral, Németh Miklóssal, Vavra Bencével és Wodala Barnabással beszélgettünk.

Leadfotó és fotók: Harcsa Veronika

Oldalak