Sztárok

Kiderült, mi okozta a Ki mit tud? egykori csillagának halálát

Csak most derült fény halála valódi okára

„Több mint ötvenéves barátság a miénk. Én már a 65-ös Ki mit tud? előtt két évvel ismertem Terit, és mondhatom, hogy a kapcsolatunk egészen a haláláig tartott” – kezdte Poór Péter a Blikknek. „Szoros kötelék volt ez, mindent megbeszéltünk, előfordult, hogy naponta tízszer is kerestük egymást telefonon. Nem mellékesen pedig Teri volt a feleségem legjobb barátnője. Együtt jártunk a vidéki fellépésekre, és vele szerepeltem legtöbbször közös színpadon. Még most is fáj beszélni arról, ami vele történt, hiszen még élhetne, velünk, köztünk lehetne…” – fogalmazott az énekes, akinek máig fájdalmas emlék Harangozó Teri halála.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

„Sok mindent írtak és mondtak Teri tragédiájáról. Hallottam, hogy beteg volt a szíve, a tüdeje, hogy rákot diagnosztizáltak nála. Én most mindezt megcáfolom. Teri valóban beteg volt, csontritkulásban szenvedett, és előfordult, hogy már a színpadra is csak segítséggel tudott felmenni. Rengeteget szenvedett ettől, de együtt tudott élni a fájdalommal is. Amikor sokadszor rosszul lett, s kórházba vitték, senki sem látogathatta. Telefonon beszéltem vele, a jövőt tervezte. Nem volt halálos beteg, ezt tiszta szívből állíthatom. A bajt, a rosszulléteket az évtizedekkel korábban beültetett mellimplantátum okozta. Tudniillik, lejárt a szavatossága, réges-rég ki kellett volna cserélni. Ám mielőtt ezt megtették volna, szétrepedt a burka, a szilikon pedig a tüdejébe került. Hihetetlen, hogy az orvosok késlekedtek. Teri már a kórházban volt, mondta, hogy nem kap levegőt, de az orvosai csak húzták, halasztották a beavatkozást, mert épp hosszú hétvége volt, s úgy voltak vele: ej, ráérünk arra még” – árulta el Poór Péter, aki számára egyértelmű, hogy emberi mulasztás is belejátszott Harangozó Teri halálába.

Még nincs vége, lapozz!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A joghurt évek óta ott van az egészséges ételek toplistáján: reggelire, tízóraira, edzés után vagy akár esti nassolnivalóként is sokan rendszeresen kanalazzák. Éppen ezért meglepő lehet, hogy egy...
Sztárok
Charles Spencer új, Dianáról szóló könyve alaposan felkavarta az állóvizet a királyi családban, és a hírek szerint Vilmos herceg türelme is elfogyott nagybátyjával szemben.
Sztárok
Barbara Payton előtt egykor egész Hollywood térdre borult, ám a gyönyörű színésznő mesébe illő felemelkedését olyan gyors és tragikus zuhanás követte, amelyhez foghatót még az álomgyár történetében...
Sztárok
Danielle Campbell még tinédzserként lopta be magát a Disney nézőinek szívébe, azóta azonban több mint másfél évtized telt el, és a bájos gyereksztárból mára gyönyörű felnőtt nő lett.
Fashion&Beauty
Van az a ruhadarab, amit néhány éve még régimódinak gondoltunk, most pedig hirtelen minden divatos nő szekrényében ott szeretnénk látni. Egy régi, különleges záródással készült kabátfazon most új...
Lifestyle
Ha te is rendszeresen figyeled az okosórádon vagy a telefonodon, összejött-e az a bizonyos napi cél, van egy jó hírünk: lehet, hogy eddig túl szigorú voltál magaddal. A kutatások szerint ugyanis már...