Sztárok

Meghalt Max von Sydow

A legendás színész 90 évet élt.

Bergman filmjei tették világhírűvé

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Elhunyt Max von Sydow svéd színész, akit a nagyközönség az európai művészfilm egyik legnagyobb alakjának, Ingmar Bergmannak alkotásaiból ismerhetett. Sydow - aki 90 esztendősen távozott az árnyékvilágból - a svéd rendező olyan jelentős munkáiban játszhatott, mint A hetedik pecsét vagy az Úrvacsora, ám később jelentékeny nemzetközi karriert épített ki. Sokoldalúságára jellemző, hogy szűkebb közönséget megszólító szerzői mozikban és hollywoodi szuperprodukciókban egyaránt tündökölt. A színész feltűnt William Friedkin 1973-as Ördögűzőjében, de Sydney Pollack A keserű három napja (1975) című thrillerében is megcsodálhatta a közönség. Játszott képregényfilmben (Flash Gordon), fantasy-ben (Conan, a barbár) és tiszteletét tette Woody Allen Hannah és nővérei című Oscar-díjas alkotásában is.

A Viharszigettől a Trónok harcáig

Sydow emellett hazai terepen is sikert sikerre halmozott, jelentős nemzetközi elismerés övezte például a Hódító Pelle című Bille August-film egyik főszereplőjeként. A színész 1990-ben az Ébredések című moziban tűnt fel Robert De Niro és Robin Williams partnereként, de Stephen King-adaptációban (Hasznos holmik) is láthattuk. Az elmúlt évtizedekben olyan kasszasikerekhez adta a nevét, mint a Különvélemény, Martin Scorsese Viharszigete, a Star Wars: Az ébredő Erő vagy a Trónok harca hatodik évada. Pályafutása során kétszer jelölték Oscar-díjra. Nyugodjék békében!

Leadfotó: Profimedia - Red Dot

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Nem sokan tudják, de a francia first ladynek előző házasságából két lánya és egy fia született: egyikük, Tiphaine a napokban a címlapokon landolt, nem véletlenül.
Sztárok
A színésznő-énekesnő és párja, Pazicski Tibor készen állnak arra, hogy hivatalosan is összekössék az életüket. A köztük lévő korkülönbség egyáltalán nem áll a boldogságuk útjába.
Sztárok
Az RTL sztárhíradósa, Erős Antónia tényleg járt a közmédia épületében, és megindultak a találgatások, hogy miért.
Lifestyle
A Skorpió életében egy régi emlék ma teljesen váratlanul bukkanhat fel, talán egy dallam, egy illat vagy egy ismerős hely kapcsán. Olvasd el te is napi horoszkópod!
Lifestyle
A Semmelweis Egyetem újabb mérföldkőhöz érkezett a lakossági egészségnevelésben: elindította a „Semmelweis HELP a tányéron” elnevezésű edukációs sorozatát.
Home&Design
Nem elég, ha egy törölközőről azt állítják, hogy gyorsan szárad, muszáj alaposan megvizsgálni.