Sokkterápiával kezelték a gyönyörű színésznőt: elfeledve, súlyos betegen halt meg Gene Tierney - tönkretette a depresszió

Gene Tierney a negyvenes évek ünnepelt csillaga volt, a fél világ rajongott érte. Az élete azonban egy ponton tragikus fordulatot vett, végül méltatlanul elfeledve hajtotta örök álomra a fejét.

Nem adatott meg neki a boldogság

Gene Tierney 1920-ban látta meg a napvilágot New Yorkban: már egész kiskorában megmutatkozott a tehetsége, amelyre a tanárai is felfigyeltek, hiszen alkalmanként verseket írt, emellett szerepet kapott a Kisasszonyok című iskolai színdarabban. Később Európába utazott, ahol két évet a svájci Brillantmont Nemzetközi Iskolában töltött, melynek köszönhetően az angol mellett a francia nyelvet is elsajátította. Miután hazatért az Egyesült Államokba, az akkor 16 esztendős Gene meglátogatta a Warner Bros. stúdióját, ahol egy unokatestvére dolgozott, szülei tanácsára azonban nem a filmiparban, hanem a színpadon kezdte bontogatni a szárnyait. Szép lassan elindult a siker felé vezető úton, hamarosan pedig Hollywood aranykorának egyik legünnepeltebb színésznője vált belőle – ígéretes karrierje azonban egy ponton derékba tört, mígnem bekövetkezett, amitől mindenki rettegett. Részletek a galériában!

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A ’60-as években férfiak milliói szerettek volna a gyönyörű Anita Ekberg kegyeibe férkőzni: a svéd származású színésznő bárkit azonnal levett a lábáról, élete utolsó éveit azonban magányosan töltötte.

Leadfotó: Hulton Archive/Getty Images

Oldalak

Home&Design
A fürdőszoba meleg, párás levegője sok szobanövénynek inkább álom, mint rémálom. Mutatunk hat fajtát, amelyek kifejezetten jól érezhetik magukat ebben a különleges környezetben – persze a...
Lifestyle
Salvador Dalí nemcsak a szürrealizmus egyik legismertebb alakja volt, hanem különös szokásairól is híressé vált. Az alvás és ébrenlét határán töltött néhány pillanatot állítólag tudatosan használta...
Lifestyle
Ilyen véleménnyel van a magyar rántott húsról egy argentin, akiknél egészen másképp készül el a fogás.
Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.