Sztárok

Ezért futott zátonyra Hofi Géza és Gálvölgyi János barátsága

Hofi túl gyorsan ért a pálya csúcsára

A színész így folytatta a történetet: "Géza a kérdésemre azt felelte: Apuskám, én eldöntöttem, aki engem bánt, azt ezentúl ütni fogom. Megkérdeztem tőle: 'Én bántottalak téged?'" Hofi erre azzal vádolta meg Gálvölgyit, hogy a színész nyilvánosan kijelentette: tehetségesebb az akkor már egy egész ország által lelkesen ünnepelt humoristánál. Ebből persze egy szó sem volt igaz. Mindenesetre a két nevettető barátsága zátonyra futott.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

"Gézáról sokan nem tudják, hogy rengeteg balhéja volt. (...) Rengeteg probléma volt vele, mert túl gyorsan ért a pályája csúcsára. Megyékből tiltották ki, fényképezőgépeket tört össze, mert valaki kattintott mellette. Nagyon nehezen tudta feldolgozni a hirtelen jött, bombasztikus sikert. Én a közelében nem voltam Hofinak. Később Gézával nem találkoztunk, nem volt közös pont a szakmai éleünkben. Én elmentem színésznek, ő pedig humoristaként nyűgözte le a közönséget. Aztán amikor a Madách Színházba szerződtem 27 évvel ezelőtt, az első társulati ülésen, a Madách Kamarában találkoztunk. Puszit váltottunk, de akkor is nagyon csúnyán nézett rám. Mondtam neki: 'Géza, nem lesz Gálvölgyi Show, nem lesz önálló estem itt, én színész vagyok.' Attól kezdve mi Gézával nagyon jóban voltunk" - mondta Gálvölgyi.

Lapozz, még nincs vége!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Bizonyára veled is előfordult már, hogy a munkahelyeden, az edzőteremben vagy épp házimunka végzése közben magába szippantott az internet legmélyebb bugyra.
Lifestyle
Az 1996-ban elhunyt Baba Vangát sokan a Balkán Nostradamusának nevezik, és bár egyesek vitatják e megtisztelő titulus jogosságát, a vak bolgár jósnő köré szőtt kultusz a mai napig nem csappant meg.
Lifestyle
Ha szeretnéd, hogy a muskátlid ne csak túlélje a telet, hanem tavasszal dús virágba boruljon, fontos, hogy már most tudatosan készülj fel rá és megfelelően ápold a növényt a hideg hónapokban.
Utazás
Pár nap múlva itt a karácsony, ám ha abban reménykedtél, hogy az ünnepek alatt fehérbe borul az ország, akkor van egy szomorú hírünk a számodra.
Sztárok
Egy egyszerű, mégis mély jelentéssel bíró nyilvános szerepléssel Vilmos herceg és fia, György herceg csendesen, de annál meghatóbban idézték meg Diana hercegnét. A közös látogatás nemcsak egy családi...
Sztárok
Az 1997-es katasztrófafilm, a James Cameron által rendezett Titanic szinte varázsütésre Holllywood legmagasabb csúcsára repítette Kate Winsletet, ám a színésznő a hírnév árnyoldalaival is szembesült...