Sztárok

Ezzel az énekesnővel akarta összeugrasztani Szinetár Dórát Friderikusz Sándor

A két aranytorkú zenei előadót csupán a média próbálta riválisokként láttatni, a valóságban kifejezetten szívélyes kapcsolatot ápoltak egymással.

Amikor még csak a szárnyaikat bontogatták

A nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején két tinisztár jelent meg a magyar könnyűzene porondján: az akkor még elsősorban énekesnőként, és nem színésznőként tevékenykedő Szinetár Dóra, valamint a Fenyő Miklós támogatását élvező Szandi. Ekkoriban még mindkét előadóművész csupán a szárnyait bontogatta, de természetesen már korán nyilvánvalóvá vált, hogy egészen más zenei stílust képviselnek. Talán ebből is adódott, hogy a sajtó megpróbálta ellenfelekként láttatni őket, holott a valóság egészen mást mutatott: a két híresség kapcsolatát még a munkásságukat övező manipulatív médiajelenlét sem tudta megmérgezni. Ma már talán kevesen emlékeznek rá, de egykoron Friderikusz Sándor is megpróbálta egymásnak ugrasztani őket.

A Jászai-díjas Szinetár Dóra a Meglepetés magazinnak árulta el, hogy kolléganőjével sosem tekintették egymást vetélytársnak, sőt mindig is kiegyensúlyozott volt a kapcsolatuk.
Kattints a további képekért!

Szinetár Gábor évekkel ezelőtt Thaiföldre költözött, mivel itthon nem talált megfelelő munkalehetőséget, és bár a családja azóta is hiányzik neki, végeredményben nem bánta meg a döntését.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Sztárok
Utazás
Hatalmas hőingás jellemzi majd a hét első napjait - derül ki a HungaroMet Zrt. aktuális időjárás-előrejelzéséből.
Lifestyle
Mi történik, ha valaki szeretne felvenni 50 ezer forintot, de az automata két részletben, összesen 50 darab ezresben adja ki számára az összeget?
Lifestyle
Vannak napok, amikor az univerzum megnyom egy láthatatlan kapcsolót – és semmi sem lesz többé olyan, mint volt. Három csillagjegy most pontosan ezt tapasztalhatja meg.
Lifestyle
Fontos bejelentést tett saját Facebook-oldalán Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
Lifestyle
Van, amikor nem véletlen, hogy épp akkor és ott bukkan fel valaki az életünkben. Most három csillagjegy számára érkezik el egy sorsszerű találkozás ideje.
Lifestyle
A rózsák tavasszal különösen sérülékenyek, de egy meglepően hétköznapi trükk segíthet megelőzni, hogy visszafordíthatatlan baj történjen – ehhez pedig nem kell mást tenned, mint körbenézned a...