Freddie: Vannak, akik nem tudják, ki vagyok, de elismernek, ha hallanak - Interjú

A Rising Star egykori sztárja nem tétlenkedett a karanténban, új dallal lepte meg a közönségét. A sármos énekes arról is beszélt nekünk, hogyan tudott kilépni a "tehetségkutatós versenyző" skatulyából, és milyen visszajelzéseket kap a közönségtől.

"Sikerült vízfelszínen maradni"

Fehérvári Gábor Alfréd bebizonyította, hogy több, mint egynyári énekes sármőr. A Rising Star óta hat év telt el, azóta megnyerte a 2016-os A Dalt - melynek később műsorvezetője is lett – és kijutott a 61. Eurovíziós Dalfesztiválra is. Számos szakmai díjjal elismerték az utóbbi években, az InStyle Style Award - Fiatal tehetség, a Petőfi Zenei Díj – Az év felfedezettje és a VIVA Comet - A legjobb dal díját kapta meg 2016-ban, majd 2019-ben a Playboy: Man of the Year gálán Az év előadóművésze kategóriában lett győztes. A karrierje töretlenül ível felfelé, kijött egy stúdióalbuma, és minden évben egy-egy kislemezzel is jelentkezett. Most új dala és videóklipje, a Mindig itt maradsz kapcsán interjúztunk vele, amelyben elárulja karanténélményeit, beszél zenei boldogulásáról és kitér a jövőbeli terveire is.

Sokan tűnnek el a süllyesztőben a tehetségük dacára, te számítottál arra, hogy a műsor után is ekkora érdeklődés mutatkozik feléd?

Örülök annak, hogy sikerült vízfelszínen maradni, ebben persze segítségemre voltak remek és egyben jól sikerült dalok, mint a Mary Joe, a Pioneer, vagy épp a Csodák. Ezek a dalok segítettek abban, hogy az emberek annyira megismerjenek, hogy ezt követően felismerik a hangomat. Ez önmagában nagy siker, de ennél sokkal többet szeretnék elérni.

Ebben az évben Fúj minket a szél című daloddal jelentkeztél először. Milyen fogadtatása volt a dalnak?

Meglehetősen visszafogott fogadtatásban részesült, sajnos hazánkban nehéz olyannal azonnal érvényesülni, ami újat takar. Szükségesnek éreztem azonban, hogy olyan dallal érkezzünk, ami minden tekintetben én vagyok. Tudom, hogy idő kell ahhoz, hogy ezt a zeneiséget a mai trendek mellett érvényre juttassuk, de nem bánom, az a siker, amiért én dolgozom, nem jön gyorsan.

A Mindig itt maradsz című új dalod egy nosztalgikus, szerelmes dal. Te írtad a dal szövegét és zenéjét is. Mi ihlette?

Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy is kerültünk a jelenlegi helyzetünkbe, ahogy arra is, hogy minden, ami jó magunknak köszönhetjük, azonban ha kellemetlenségről van szó, akkor már magunkon kívül mindenkiben keressük a felelőst. A párkapcsolatok tekintetében ez legalább ennyire igaz. Sokan bánják egykori kapcsolataikat, elfeledve, hogy mindegyik segített, tanított valamit számukra, ami azt eredményezte, hogy most boldog kapcsolatban élhetnek. Ezáltal minden, ami történt velünk, az bennünk van. A dal arról szól, hogy legyünk hálásak a múltnak és leckéinek.

Hogyan telt a videóklip forgatása? Mennyire volt ez más, mint az eddigi kisfilmek, amelyeket a dalaidhoz készítettél?

Külső éjszakai helyszíneken még nem forgattunk, és meg volt a bája annak, hogy az ember az óráját nézegette, mert a naplementét, utolsó metrót nem késhettük le, ugyanakkor nem futhattunk bele a napfelkeltébe sem. Mindannyian élveztük azt hiszem, nekem sokkal szimpatikusabb az éjszakai, “kihalt” budapest.

Az első slágered a Mary Joe angol nyelven született, blues-rockos dallamvilággal. Mostanában főleg magyar nyelven énekelsz, modern, rádióbarát zeneiséggel. Ez tudatos döntés volt?

Miután a rádiózás manapság egységesen egy irányba néz, muszáj kompromisszumot kötni. Mai hangzásvilággal kell megáldani a dalokat annak érdekében, hogy az ember felszínen maradhasson ilyen tekintetben. A koncerteken pedig ízig vérig úgy játszuk, ahogy szeretjük, így történhet meg, hogy Deák Bill, Hobo, Charlie, Tatrai Band rajongó felnőttek azt mondják nekem a koncertet követően: "Fogalmam sem volt, ki vagy te, de k***a jó volt!" Ennél nincs nagyobb elismerés.

Alapvetően szólóban ismerünk téged, keveset tudunk a zenészekről, akikkel együtt dolgozol a dalaidon. Kik segítenek számodra abban, hogy az énekhangod mögé egy komplett zenei világ társuljon?

A legnagyobb támaszom Szabó Z, akivel amellett hogy jó barátságot ápolunk, egy irányba nézünk, pontosan tudja, ki és milyen vagyok, hogy mi áll jól nekem. Rengeteget tanultam már tőle, mindig igyekszem szem előtt tartani a tanácsait. Hihetetlenül univerzális, a legjobb producer hazánkban. Biztos vagyok abban, hogy sok jó dalt sikerül majd még szereznünk.

A tavaszi klubturnékat egyik pillanatról a másikra kellett lemondaniuk az előadóknak a koronavírus-válság miatt. Te hogyan élted meg a karantén időszakát? Milyen energiákkal vágsz neki a nyárnak és a fellépéseknek?

Szürreálisan kezdődött, nem is akartam elhinni először. Nehéz hónapok vannak mögöttünk, de felszabadító érzés, hogy úgy tűnik végre, ha óvatosan is, de indulhatnak a koncertek. Nagyon várjuk, ezt az egész szakma nevében mondhatom.

Milyen terveket szövögetsz mostanában a zenei területen?

Csináljuk a dalokat folyamatosan, a következő 1-2 évben pedig a klubközönség kiépítésében és a YouTube-csatornánk felépítésében szeretnénk jeleskedni, amellett, hogy annyit szeretnénk koncertezni, amennyit csak lehet.

A nyár folyamán tervezel-e nyaralni menni, ha igen, akkor milyen kikapcsolódásra vágysz?

Az az igazság, hogy gazdasági szempontból engem is megterhelt a járvány, így ebben az évben ez biztosan elmarad, de bízom benne, hogy jövőre bepótolhatjuk majd.

A zenész új dala, a Models a nyár slágere lesz - és a videóklip is fantasztikus lett.

Leadfotó: facebook.com/Freddieofficial

Oldalak

Szólj hozzá Te is!