Sztárok

Fodor Zsóka úgy érzi, kiutálták - Ezért kellett otthagynia a színházat

Nem volt nyílt utálat

A Barátok közt egykori sztárja elmondta, hogy egy idő után rájött, hogy nem őszinték a gratulációk, amiket kapott. Hiába imádták a város lakói, hiába voltak teltházas darabjai, ennek ellenére a társai kiutálták.

„Nem volt nyílt utálat, ellenszenv, de éreztem, hogy nem fogadnak be. Nem hiányzom ott. Úgy éreztem, nincs már rám szükség, hát eljöttem. Nem szerettek, én pedig szeretet nélkül nem tudok létezni” – tette hozzá a színésznő, aki most Pécsen kezd új életet.

"Egy éjszakát már Pécsett aludtam. Hétvégén négy nap alatt öt előadásom lesz a városban és a kör­nyékén. Elégedett vagyok azzal a négy darabbal, amiben játszom. Boldogan megyek alkalmi társulatok produkciójába is. Mindent megkaptam a sorozat után az élettől, amire vágytam. Most élek úgy, ahogy egész életemben szerettem volna. Három év múlva nyolcvan leszek. Mikor változtassak...”

- mondta a lapnak Fodor Zsóka.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket
Leadfotó: Mediaklikk

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Váratlan szituációban találja magát a Rák számára. Napi horoszkóp.
Sztárok
A királyi hölgyek minden megjelenése, valamint színválasztása egy-egy üzenet hordoz, ráadásul nemcsak stílust, hanem személyiséget, magabiztosságot és diplomáciai érzékenységet is közvetítenek.
Lifestyle
A vőlegény teljesen ledöbbent, amikor a menyasszonya elárulta, milyen furcsa családi hagyományt várnak el tőlük a nászéjszakán.
Lifestyle
Tudtad, hogy a háziállatok nemcsak aktívabbá és színesebbé teszik a mindennapjaidat a sétákkal és a játékidővel, hanem időskorban az agyműködésedet is támogatják? Erre világított rá egy új kutatás.
Lifestyle
Nem csak a karrier, a magánéletük szempontjából is katasztrofális hónap vár rájuk.
Home&Design
Egy otthon lehet elegáns és időtálló, mégis friss és izgalmas – a profik megmutatják, milyen elemekkel tudod kiemelni, hogy ne olvadjon bele a megszokottba.