Károly nem megy el Ferenc pápa temetésére: itt a válasz, miért hagyja ki a szertartást a király

Ferenc pápát április 26-án szombaton délelőtt helyezik örök nyugalomra, az uralkodó család pedig arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy a palota nevében Vilmos herceg vesz részt a temetésen. Sokan értetlenül állnak azelőtt, hogy III. Károly király miért nem lesz ott személyesen, a kérdésre pedig most megérkezett a válasz.

Nem véletlenül van így

Mint megírtuk, április 21-én, húsvétvasárnap a világ egyik legnagyobb vallási vezetője, Ferenc pápa távozott az élők sorából – a hír nem csupán a keresztény közösséget rázta meg, hanem az egész emberiséget, hiszen a szentatya amellett, hogy a katolikus egyház feje volt, globális erkölcsi tekintélyként is példát mutatott, aki egész pápasága alatt a béke, az igazságosság, a környezetvédelem és az emberi méltóság mellett emelt szót. Egyedülálló nyitottság, közvetlenség, valamint együttérzés jellemezte a személyét; utolsó üzenetében, amelyet halála előtt néhány órával intézett a hívekhez, húsvéti áldást küldött. Ferenc pápa halálának hírére részvétüket nyilvánították ki a világvezetők, sokan személyesen is részt vesznek a temetésen – többek között Sir Keir Starmer, az Egyesült Királyság miniszterelnöke, és Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke –, egy valaki azonban feltűnően hiányozni fog a gyászolók sorából: III. Károly király. Ez sokakat ért meglepetésként, tekintve, hogy Őfelsége néhány héttel ezelőtt találkozott a néhai egyházfővel; arról, hogy milyen meglepő ok áll távolmaradásának hátterében, galériánkban rántjuk le a leplet!

III. Károly király és Kamilla királyné nemrég, alig két héttel ezelőtt még ellátogattak Ferenc pápához, amikor Olaszországban jártak a házassági évfordulójuk alkalmából, a találkozó során pedig kölcsönösen meg is ajándékozták egymást.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: Tim Rooke - Pool / Getty Images

Forrás

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Sztárok
Az 1980-as években Kim Basinger neve egyet jelentett a hollywoodi szexepillel, a színésznő azonban mostanra igencsak látványos átalakuláson ment át.
Sztárok
Amal Clooney idén férje, George Clooney nélkül érkezett a cannes-i filmfesztiválra, de a tőle megszokott tündöklés ezúttal sem maradt el.
Lifestyle
A Vízöntő életébe ma váratlan fordulatok hozhatnak izgalmat. Napi horoszkóp.
Sztárok
A második helyezettnek is több mint 1 milliárd dollárja van, a bronzérmes azonban jócskán le van maradva tőlük. A világ leggazdagabb színészeinek valóban nincs gondjuk semmire.
Egészség
Az élelmiszerek közül elég sok tartalmaz taurint, sőt, egyes táplálékkiegészítőkben is jelen van. Most azonban a tudósok baljós eredményeket hoztak napvilágra.
Utazás
Két baki is megtörténhet: a legjobb eset talán még az, ha a kirabolnak, a legrosszabb pedig még ezután jön. Pakolásnál több fontos dolgot is ellenőrizned kell az autódnál.