Tizennégy hónap után találkozott a gyerekeivel Fekete Dávid: kiderült, mivel töltötte idejét a börtönben az egykori megasztáros

Mélyebben foglalkozna a hittudománnyal

Az egykori megasztáros korábban is vallásos volt, a rácsok mögött azonban még mélyebb lett a hite – rengeteget olvasta a Bibliát a börtönben, és teológiai tanulmányokat is folytatott. „Szeretne a hittudománnyal sokkal mélyebben foglalkozni. Sőt, táborokban és rendezvényeken tartana előadásokat fiataloknak, akiknek a saját példáján keresztül mutatná meg, hogyan kezeljék a korán érkező sikert, illetve hogyan kerüljenek közelebb Istenhez. Dávid eltökélt, dolgozni szeretne, hiszen a büntetőeljárás még sokáig elhúzódhat. Az elsődleges vonal a művészi pálya marad, szeretne még lehetőséget kapni énekesként” – nyilatkozta a Blikknek az ügyvéd, aki azt is hozzátette: a büntetőeljárás végéig szabadlábon maradhat az énekes.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A TV2 tehetségkutatójának hajdani felfedezettje tengelyt akasztott az alvilággal, s úgy hírlik, ez kis híján az életébe került.

Leadfotó: Instagram/ fekete_david_singer

Oldalak

Sztárok
Elvis Presley öröksége nemcsak a zenetörténetben él tovább, hanem családja révén is, amely iránt a rajongók évtizedek óta töretlen érdeklődést mutatnak. Bár a Király unokái ritkán szerepelnek a...
Sztárok
Ismét elérkezett a nagy nap, a hazai Forma-1-es rajongók pedig lázban égnek. Itt tűnhetnek fel a sztárpilóták Budapesten.
Lifestyle
Az Európai Unió új csomagolási szabályozást fog bevezetni, így eltűnik a zsugorfóliás 6-os csomag.
Lifestyle
A macskák viselkedése sokszor rejtélyesnek tűnik, pedig számos szokásuknak egészen logikus magyarázata van. Ha a te cicád is rendszeresen az ágy végében, a lábadnál telepszik le éjszakára, érdemes...
Lifestyle
Különös páros keltett riadalmat a kaliforniai forgalomban: a kiérkező állatmentőt a helyszínen és az állatorvosnál is meglepetés várta.
Lifestyle
A népszerű túra-applikáció váratlan leállása miatt eltévedő három fiatal tragédiájáról már számos lap beszámolt. Megdöbbentő részletek derültek ki.