Ezért tanul vívni Szabó Győző – félelmetes karddal a kezében

Folyamatosan pörögnek a történelmi kalandfilm a Hadik, a leghuszárabb huszár című előkészületei, amelyben Szabó Győző is szerepelni fog. A produkció pedig megkövetelte a vívópróbákat, amelyeken a színész is aktívan részt vesz.

Lelkesen vágott bele a vívóleckékbe

A Szikora János rendezte Hadik, a leghuszárabb huszár című film főszereplői közé tartozik Trill Zsolt, Molnár Áron és Szalma Tamás. Mellettük olyan fontos szereplőkre is lehet számítani, mint amilyen László Zsolt és Szabó Győző. Az utóbbi pedig kimondottan lelkesen vesz részt a vívásleckéken. – írja a szinhaz.online

„A vívás teljes mértékben visszahozza a gyerekkorom!” – mondta Győző, aki azt is elmesélte, hogy kiskorában seprűnyeleggel harcolt és szamurájfilmeket, meg és Tenkes kapitányát néztek, azután megpróbálták utánozni a látottakat. Kifejezetten jó érzéssel tölti el, hogy ismét gyerek lehet egy ilyen kalandfilm keretei között.

A vívómestere nem ismeretlen számára, mivel korábban is tanította, amikor egy spanyol sorozatban szerepelt, de akkor toledói karokkal kellett vívnia.

„Reggelente mikor jövök próbálni kicsit olyan érzésem van, mintha játszótérre jönnék, ugyanakkor nagyon komolyan veszem ezt a feladatot.” – tette hozzá Győző, aki elszántan készül kollégáival együtt a filmre, aki azt is mondta: hisz abban, hogy huszárrá, harcossá kell válniuk.

Az elképzelései között szerepel az is, hogy a klasszikus mozdulatok mellett a kaszkadőr szakértővel, Gulyás Kiss Zoltánnal egy kis modern technikát is belecsempészhetnek a forgatásokba, amelynek előkészületei jelenleg is tartanak.

A magyar szakértői csapat mellett a híres angol akciórendező Steve Dent is dolgozik a jeleneteken, aki nagyon elégedett az eddigi tervekkel.

Lapozz tovább, a cikk folytatódik!

leadkép: instagram

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Lifestyle
Év elején is volt arra példa, hogy Magyarországon hamis pénzt gyártott egy társaság. Nem tudni, hogy mikor hol tűnhet fel, de mindig érdemes megnézni, milyen bankjegyet kapsz vissza.
Lifestyle
Nyár, nosztalgia, nagyvárosi életérzés és a 90-es évek slágerei: a Nespresso ezekből merített ihletet legújabb nyári kávécsodáihoz, amelyeket nemrég mi is megkóstolhattunk.
Utazás
Most következő képrejtvényünk egyszerre lesz nevetségesen egyszerű és kétségbeejtően nehéz - ha viszont tényleg kikezdhetetlen a földrajzi tudásod, akkor számodra ez a forduló is sétagalopp lesz.
Egészség
A szakértők szerint a nyugodt pihenés és alvás érdekében érdemes néhány italtól búcsút venni esténként, ha nem szeretnénk, hogy éjszaka jelentkezzenek a savas reflux kellemetlen tünetei.
Lifestyle
Már napi egy kanálnyi is elég ebből a japán szuperételből, hogy beinduljon a zsírégetés, mégis, idehaza szinte senki sem ismeri ezt az igazán egészséges, és a fogyás szempontjából hasznos élelmiszert...
Sztárok
Diana egyik korábbi testőre évekig gondoskodott a hercegné és fiai biztonságáról, nem sokkal a halála előtt pedig megrázó részleteket osztott meg arról a tragikus napról, amikor a szívek királynője...