Sztárok

Nem csak a filmvásznon volt hercegnő - 90 éve született Grace Kelly

Rendkívül gyorsan ért a csúcsra

1954-ben A vidéki lány című film női főszerepéért végre magához szorította a hőn áhított Oscar-díjat is. Hihetetlenül gyors iramban tört az álomgyár csúcsára. Nemcsak karrierjét, de egész életét alapjaiban változtatta meg, hogy 1955-ben találkozott III. Rainier monacói herceggel, akivel hamarosan egymásba szerettek. Kelly hollywoodi karrierje innentől kezdve végeredményben "halálra volt ítélve". Ugyan 1956-ban még leforgatta A hattyú című Molnár Ferenc-adaptációt Alec Guinness partnereként (talán nem véletlen, hogy ebben a filmben is hercegnőt alakított), majd hozzáment a herceghez, és Hollywoodból Monacóba tette át "székhelyét", csakhogy az álomgyári stúdiómogulok nem törődtek bele egykönnyen a fiatal sztár váratlan döntésébe. Esküvőjük 1956-ban az év médiaszenzációja volt. Három közös gyermekük született, akiket példás egyetértésben, de a nyilvánosság zajától elvonultan neveltek. Hitchcock 1964-ben megpróbálta visszacsábítani Kelly-t Hollywoodba, felajánlotta neki a Marnie című film főszerepét, ám némi vívódás után az egykori sztár mégsem állt kötélnek. Kelly az '56-os forradalom után aktívan segítette a Nyugatra emigrált magyar menekülteket, sőt 1972-ben járt is nálunk. Kelly 1982. szeptember 13-án legkisebb lányával együtt autóbalesetet szenvedett, elveszítette önuralmát kocsija felett. Később kiderült, a tragédiát az okozta, hogy a hercegné vezetés közben agyvérzést kapott. Milliók gyászolták, s legendája azóta sem fakult: csillagot kapott a hollywoodi Walk of Fame-en, Grace - Monaco csillaga címmel pedig pár éve film is készült az életéből, Nicole Kidman főszereplésével.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön
Leadfotó: Profimedia - Red Dot

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet megrázó és rendkívül sürgős figyelmeztetést adott ki a szülők számára, miután egyetlen hét leforgása alatt négy kisgyermek került életveszélyes...
Sztárok
A brit királyi család rajongói évtizedek óta csodálattal figyelik Diana hercegné legendás ékszereit, ám van egy különleges darab, amelyet sem Katalin hercegné, sem Meghan Markle nem viselhet majd...
Lifestyle
Nemzeti Adó- és Vámhivatal legfrissebb razziája során két rendkívül népszerű hazai tartalomgyártó bukott le, akik eltitkolták a videóik után kapott csillagászati összegeket.
Lifestyle
Pénteken hivatalosan is hatályba lépett az Európai Unió új, szigorított migrációs csomagja, amely alapjaiban reformálja meg a menekültügyi eljárásokat, ám a kötelező szolidaritás miatt komoly...
Utazás
A HungaroMet legfrissebb előrejelzése szerint bár pénteken az ország nagy részén a napsütésé lesz a főszerep, négy északkelet-magyarországi vármegyében zivatarok és jégeső miatt adtak ki riasztást.
Sztárok
Diana hercegnő iker-unokahúgai, Lady Eliza és Lady Amelia Spencer valósággal ellopták a show-t az elit londoni nyári partin, bebizonyítva, hogy a Spencer-család legendás eleganciája örök.