Sztárok

Átadták az Év Sportolója díjakat - íme a nyertesek

Rendhagyó rendezvény

Az év legjobbja hagyományos csapatsportokban a labdarúgó-válogatott lett a győztes, amely ott lesz a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon, és feljutott a Nemzetek Ligája A-divíziójába. A díjat átvevő Könyves Norbert felidézte: nagyot küzdött a nemzeti együttes, és reméli, hogy a nehéz helyzetben örömet szereztek a magyar drukkereknek, a vírushelyzet elmúltával pedig ismét szurkolók előtt játszhatnak majd. Az egyéni sportágak csapatversenyei kategóriában - akárcsak tavaly - a Babos Tímea és a francia Kristina Mladenovic által alkotott női teniszpáros végzett az első helyen. Babos videoüzenetében kiemelte: jó érzés számára ismét kiérdemelni az elismerést, és büszke, hogy összetartó kettősüknek a világjárvány miatt kialakult nehéz körülmények között, kevés verseny mellett is sikerült két Grand Slam-viadalon, az Australian Openen és a Roland Garroson is diadalmaskodnia 2020-ban. Az edzők között a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, az olasz Marco Rossi kapta a legtöbb szavazatot. "Örökbefogadott magyarnak tekintem magam. Noha nem folyik bennem magyar vér, mégis félig magyarnak érzem magam" - emelte ki az olasz szakvezető, aki hozzáfűzte: a családja, főképp nagyapja nagy rajongója volt az Aranycsapatnak, míg ő maga duplán boldog és büszke, hogy magyar szövetségi kapitány lehet.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Lapozz, a cikk folytatódik!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Észak-Korea a világ egyik legzártabb állama, ahol a politikai lojalitás nem csupán elvárás, hanem a mindennapi élet szinte minden területét átható követelmény. A rendszer működésének részeként olyan...
Lifestyle
Sok szakítás azért történik meg, mert túl korán költöznek össze a párok, de előtörnek a jelek is, hogy nem illenek össze.
Sztárok
Négy évig sem telefonon, sem személyesen nem keresték egymást, most pedig újra együtt kellett versenyezniük. Pap Dorci és Esztergályos Patrik az RTL+ Exek csatája második évadában találkozott először...
Fashion&Beauty
Ha emlékeztes outfitekről van szó, Charlène hercegné egyszerűen képtelen hibázni: a napokban a németországi Rust városában tett hivatalos látogatásán mutatott be egy fantasztikus ingruhát, amely nem...
Lifestyle
Szeretjük, ha megmarad a zöldség roppanóssága, de azért belül vágyunk egy kis lágyságra.
Egészség
A magas koleszterinszint világszerte emberek millióinak jelent egészségügyi kockázatot, mégis sokan csak akkor kezdenek foglalkozni vele, amikor már komolyabb problémát okoz. Pedig egy egyszerű,...