Sztárok

Megválasztották Magyarország négy legjobb dalszövegíróját - Mutatjuk, kik nyertek!

Lezárult Magyarország eddigi egyik legnagyobb dalszöveg-versenye. A Fontos a szöveg elnevezésű pályázatra közel 300 szerző küldött be szerzeményeket, és az erős mezőnynek köszönhetően végül négy győztest hirdettek a szervezők. Az akció célja felhívni a figyelmet arra, hogy sok nagyszerű dalszöveg születik itthon, és mind-mind fontos kulturális értékünk.

Ők lettek az év dalszövegírói 2021-ben

Az év dalszövegíróit kutató versenyt még tavaly decemberben hirdette meg a Zeneszöveg.hu, és a szervezők sem gondolták volna, hogy az akciójuk ennyire sikeres lesz: a kiírásra rövid időn belül 295 szerzőtől érkezett dalszöveg. A felhívásra kizárólag magyar nyelvű, korábban más díjazásban nem részesült szövegeket lehetett beküldeni. A pályaműveket Czutor Zoltán, Patocska Olivér, Pixa és Csipai Roland, a zenei portrál igazgatója igazgatója zsűrizte.

A rendkívül erős felhozatalnak köszönhetően végül négy nyertest hirdettek, így ők lettek a Dalszöveg Nagykövetei, nevezetesen: Bereczky Botond, Major Eszter, Mester Ferenc (MES) és Pálffy Patrik. Botond No Sugar zenekarának a Várj még szövegével jutott a TOP4-be, Eszter Kökény Attilának írt Nincs semmi másom című dalával nyert, MES Mantra című szerzeményével került a legjobbak közé, míg Patrik Our Last Drop együttesének Köszönöm, jól vagyok dalszövegével vívta ki magának a megtisztelő címet.

A pályázat érdekessége, hogy a dalszövegek testet is öltenek, ugyanis mind a négy dalszöveg sorozatgyártásban megjelenik DRK (Dorko) pólókon. A hazai márka az alapítása óta fontos küldetésének tartja a magyar alkotók támogatását, így szívesen álltak a kezdeményezés mellé. A felsőket hamarosan árusítani kezdik, és a nyereségből a szerzők is részesülnek.

A dalszöveg gyűjtőportál 18 éve szívén viseli a dalszerzők internetes megjelenését. Nemrégiben egy Magyarországon egyedülálló szolgáltatást indítottak, eszerint a magyar dalszövegírók alkotásait képviselik, és segítenek bevételhez jutniuk. A nagy online zenei felületektől ugyanis a grafikai formában megjelent dalszövegek után beszedik a pénzeket a külföldi partnerek, de a magyar szerzők nem jutnak hozzá. Ebben segít a site minden olyan dalszerzőnek, aki csatlakozik hozzájuk.

Oláh Ibolya lassan húsz éve van jelen a magyar könnyűzenei életben, igyekszik a figyelmet pusztán a zenei munkásságával fenntartani. Pedig nem egyszerű feladat ez számára, hiszen az emberek előszeretettel figyelnek inkább származására vagy a nők iránti vonzalmára.

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Fővárosi Állat- és Növénykert április 19. és 21. között rendezi meg a Föld Fesztivált, amelyen látványetetésekkel, állatbemutatókkal, állattréningekkel és kézművesprogramokkal várják a látogatókat...
Utazás
Három autó, egy gyalogos: meg tudod határozni az áthaladás pontos sorrendjét?
Utazás
Vannak slágerországok, amiket a magyarok imádnak meglátogatni az előszezonban. Közben már érdemes lesz kigondolni, külföldön, vagy belföldön kapcsolódnánk-e ki a nyáron.