Emilio apuka lett!

Az énekesnek, Emiliónak és feleségének, Tinának – aki Bangó Margit unokája – egy hete született meg gyermeke, Vivien. A zenész a TV2 Aktív című műsorában ország-világnak is megmutatta lányát, valamint mesélt az apaság élményéről.

Emilio ezúttal nem énekesként, hanem büszke apaként mutatkozott meg a közönség előtt, hiszen a TV2 Aktívjában megmutatta kislányát, valamint mesélt a születés körülményeiről is.

Ahogyan a zenész fogalmazott, szupergyors szülés volt, s amikor meglátta az újszülöttet, a katarzis érzése járta át, így örömteli zokogásba kezdett.

Az énekes egyébként abszolút kiveszi részét a gyermeke körüli teendőkből, élvezi az apaság szerepét, sőt, már a pelenkázást is megtanulta. Továbbá Emilio megosztotta azt is, hogy bár fellépéseire mindig pontosan érkezik, lánya mostanában annyira elfoglalja, hogy a napokban még az is előfordult, hogy elkésett az egyik koncertjéről. Azonban mosolyogva hozzátette, az apaság ezzel jár, a kollégái pedig megértőek és türelmesek vele újdonsült apaszerepe miatt.

 

 

A következő videóban Emilio és a Fiesta együttes közös produkciója, a Szeret a nő látható:

Oldalak

Szólj hozzá Te is!