Felemésztették démonjai a 34 éves énekest: saját kezével vetett véget az életének – Sokan barátnőjét hibáztatták a tragédiáért

Elliott Smith halála a mai napig vita tárgyát képezi az emberek körében: egyesek úgy vélik, öngyilkosság történt, míg mások párjára gyanakodnak, aki egy vita hevében olthatta ki az énekes életét.

Vajon mi történhetett?

Elliott Smith neve bizonyára nem cseng ismeretlenül a zenerajongók számára: az amerikai zenész főleg az indie rock stílusában alkotott maradandót, így a világ igencsak elszomorodott, amikor a zenész 2003. október 23-án elhunyt. A rajongók tehát szomorúan vették tudomásul kedvencük távozását, ám korántsem voltak meglepve vagy megdöbbenve, hiszen az énekes gyakorlatilag egész karrierjét a függőségekkel, depresszióval és az öngyilkossággal kapcsolatos dalok köré építette, amelyeket ő maga írt – e gondoktól ő maga is szenvedett egész életében, amely köztudott volt, hiszen valós tapasztalataiból merített ihletet műveihez. Ennek ellenére úgy tűnt, hogy a zenész dolgai jól mennek: halála idején több siker és elismerés is érte őt, például Miss Misery című dalát Oscar-díjra is jelölték, hiszen a szerzemény a népszerű Good Will Hunting című film egyik betétdala volt, Smith pedig az 1998-as Oscar-gálán is fellépett, így nem túlzás azt állítani, hogy pályafutása felfelé ívelt. Démonjaival azonban sosem tudott igazán megküzdeni, ez okozta halálát is: épp hatodik nagylemezén dolgozott Los Angelesben, amikor saját kezével vetett véget életének.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az egész világ rajongott Argentína felejthetetlen First Ladyjéért, Evita Perónért, aki mindössze 33 éves volt, amikor egy súlyos betegség következtében, elviselhetetlen fájdalmaktól szenvedve életét vesztette.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
A darált hús meglepően sokszínű, de a többség nem nyúl hozzá túl kreatívan ehhez az alapanyaghoz.
Lifestyle
Az Oroszlán ma több embert is maga mellé állíthat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
Természetesen a mosogatószivacsnak tisztának, és nem használtnak kell lennie.
Lifestyle
A kártyabirtokos hiába akarta befizetni a sok pénzt az ATM-nél, az összeg nem jelent meg a képernyőn.
Lifestyle
A Femcafe idén is kilátogatott a Sziget Fesztiválra, amely ma már jóval többről szól, mint a bulizás. Számos szervezet kap itt teret, hogy fontos társadalmi ügyek mellett álljon ki és üzeneteket...
Lifestyle
Egy amerikai nő alig pár ezer forintért vett meg egy használt ruhát, ám a címkét megpillantva kiderült, hogy egy igazi vagyonra bukkant.