Sztárok

Elhunyt Columbo hadnagy - Peter Falk

Columbo hadnagy megszemélyesítője június 23-án meghalt.

A ballonkabátos nyomozót alakító színész beverly hills-i otthonában hunyt el, már hosszú ideje Alzheimer-kórban szenvedett. Családja tájékoztatása szerint békés körülmények között érte a halál 83 éves színészt.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Peter Falk karrierje során öt Emmy-díjat kapott - négyet a Columbo hadnagy szerepéért -, két Oscar-díjra jelölték, valamint egy Tony-díjat is a magáénak tudhatott. Színészi pályafutását 30 évesen kezdte, melyet megelőzően két diplomát is megszerzett. A híres nyomozó szerepében először 1967-ben tűnt fel a Gyilkosság receptre című epizódban, majd egészen 2003-ig játszotta a hadnagy szerepét. Több filmszerepet is kapott, többek között az Egy hatás alatt álló nőben, a Férjekben, és az Egy kis gubanc című filmben láthatták a nézők.

1960-ban nősült meg először, Alice Mayóval 16 évig éltek együtt, két lányt fogadtak örökbe, majd 1977-ben újra megnősült: feleségül vette Shera Danese-t, akivel halála napjáig egy párt alkottak.

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Megrázó vallomást tett az RTL Fókusz kamerái előtt Szigligeti Ivett, aki végérvényesen elhatározta, megváltoztatja a nevét. Az is kiderült, miért.
Home&Design
A minimalista, rideg nappalik ideje lassan lejárhat. Egy évszázados ötlet tér vissza a lakberendezésbe, amelynek egyetlen célja van: még otthonosabbá és meghittebbé tenni a lakást.
Lifestyle
Sokan úgy gondolják, hogy napi nyolc óra alvás mindenkinek elegendő, de a szakértők szerint ez ennél jóval összetettebb kérdés. Az ideális alvásidő ugyanis életkoronként jelentősen eltérhet.
Lifestyle
Hatalmas port kavart egy menyasszony megrendítő története, akinek a saját tanúja próbálta átverni az esküvője előtt a koszorúslányruha miatt.
Fashion&Beauty
A loaferek már rég nem csak az őszi gardrób alapdarabjai: idén nyáron is a legstílusosabb nők kedvencei közé tartoznak. Kényelmesek, elegánsak, és szinte bármilyen szettet képesek egy pillanat alatt...
Utazás
Nyugalmunknak hamarosan vége szakad: északnyugat felől hűvösebb, instabil levegő éri el térségünket, záporokat, zivatarokat és viharos széllökéseket hozva magával.