Sztárok

Dundikának mégsem lesz esküvője

Dundika és kedvese, Majka úgy tűnik már tényleg nem fog egybekelni, hiszen megint meghiúsult esküvőjük. Pedig a modell már a mennyasszonyi ruhapróbán is túl van, azonban mégsem fogják egybekötni életüket.

A sztárpár már hónapok óta tervezgette, hogy most végre kimondják egymásnak a boldogító igent, ám megint csak úgy tűnik, hogy frigyükből nem lesz semmi.

Majka szerint a házasság, mint intézmény nem működik. De ettől függetlenül nagyon szereti Hajnit és gyönyörű gyermekét, így úgy gondolja, hogy ugyanazok a jogok illetik meg, mintha házasok lennének. Ráadásul pénze sincs rá, hogy egy nagyszabású ceremóniát finanszírozzon.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

"Nincs szükségünk papírokra a boldogsághoz. Nekünk bőven elég az, hogy van egy csodálatos gyermekünk, és hogy itt vagyunk egymásnak Petivel. Különben is, azért kaptam a jegygyűrűt a születésnapomra, mert Petinek nem volt más ötlete, és tudta, hogy ezzel a gesztussal nagy örömet okoz nekem. Ez így is történt. Szeretjük egymást, nem kell ehhez menyegző" - nyilatkozta Dundika.

A pár még 2010 végén kezdett randevúzgatni, amikor a Tv2 Ezek megőrültek című műsorában megismerkedtek.

Az, hogy valójában tényleg ezek az okok állnak-e döntésük hátterében, egyenlőre nem tudni. Mindenesetre ha mégis létre jönne közöttük az oly régóta áhított egybekelés, mi sok boldogságot kívánunk nekik!

Fotó: blikk.hu

Oldalak

Sztárok
Egészség
Azt már eddig is mondták a szakértők, hogy nem érdemes túlzsúfolni a hálószobát, ha normálisan szeretetnénk aludni.
Lifestyle
Az Oroszlán jókedve ma másokra is átragadhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Home&Design
A WC-tisztítók, valamint illatosítók is elég drágák, így megéri kísérletezni, hogy otthon rakjuk össze.
Lifestyle
A nyári fesztiválok egyet jelentenek az önfeledt szabadsággal, a világhírű előadókkal és a sokszínű közösségi élményekkel. Bárhol is járunk a világban, a fesztiválszezon mindig elhozza a nyár...
Lifestyle
Még mindig őrülten népszerű strandkaja a hekk, de van olyan eset, amikor nem szabadna megenni.
Sztárok
Pamela Anderson tényleg pánikba is esett kicsit, hogy egy ekkora világsztár akar vele dolgozni.