Kiderült, kivel randizik a magyarok kedvenc énekesnője: ezzel a hírességgel jött össze a szexi popdíva

Nagyon úgy tűnik, hogy a háromszoros Grammy-díjas angol énekesnőre ismét rátalált a szerelem, választottja pedig ezúttal egy szakmabeli férfi, aki még dalt is írt új kedveséről.

A komoly kapcsolatok híve

Dua Lipa még mindig csak 27 éves, ám énekesnőként szakmájában olyan sikereket ért már el, amelyekről sokan csak álmodoznak: a koszovói-albán származású angol szépség modellként kezdte, ám 2017-ben kiadta első stúdióalbumát, amivel szinte azonnal meghódította a világot. New Rules című kislemeze meghozta számára a világhírnevet, így nem csoda, hogy 2018-ban Dua két díjat is nyert a BRIT Awards az évi díjátadóján. Azóta pedig az énekesnő meg sem állt: sorra adja ki a sikeresebbnél sikeresebb albumjait, amelyek letarolják a slágerlistákat, szexi külseje és mozgása pedig csak egy bónusz kivételes hangja mellé – a Dua Lipa-varázsnak már a magyarok is szemtanúi lehettek párszor, legutóbb idén augusztusban a Sziget Fesztiválon, ahol a fesztiválozók bizony egymást taposták az előadóért. Magánéletéről azonban nem sokat tudni, hiszen az énekesnő féltve őrzi szerelmi életét, most azonban egy bennfentes mégis kikotyogta, hogy újra szerelmes, méghozzá nem is akárkibe, hanem egyik kollégájába, aki már egy dalt is írt Duáról…

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Diana és az egyiptomi származású üzletember, Dodi Al-Fayed 1997 nyarán találtak egymásra, és szerelmük még szárba sem szökkenhetett igazán, máris tragikus autóbaleset áldozataivá váltak. A nőügyeiről és szélsőséges életstílusáról elhíresült Al-Fayed azonban egyszerre több vasat tartott a tűzben: a hercegné mellett egy Annie Cardone nevű modellel is viszonyt folytatott.

Leadfotó: MTI/EPA/Vickie Flores

Oldalak

Home&Design
Mi van, ha az otthonodnak nemcsak jól kell kinéznie, hanem jó érzésnek is kell lennie benne lenni? Egyre többen fordulnak el a tökéletesen bézs, gondosan kimért enteriőröktől, és olyan színekkel,...
Fashion&Beauty
Idén ősszel nem kell automatikusan a barna, a bézs és a bordó után nyúlni, ha igazán divatos összeállítást szeretnél. A szezon legizgalmasabb színkombinációi ugyanis sokkal merészebbek és...
Lifestyle
Kevés utálatosabb házimunka létezik a sütőtakarításnál. A vasárnapi sült szaftja fröccsen, a sajt kifolyik, a süteményből cseppent tészta pedig másodpercek alatt ég rá a méregdrága készülék belső...
Sztárok
Katalin és Vilmos legutóbbi londoni megjelenése akkora feltűnést keltett, hogy egy királyi életrajzíró szerint Harry és Meghan aligha nézhette közömbösen a walesi hercegi pár újabb sikerét.
Lifestyle
Minden eddiginél kifinomultabb autós átverés terjed az interneten, ahol a csalók mesterséges intelligenciát, hamis weboldalakat és szimulált szállítmánykövetést bevetve csaltak ki több mint 11,5...
Lifestyle
Különleges és meglepő vendéggel kopogtattak a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a Fővárosi Állat- és Növénykertben, miután egy közúti ellenőrzés során illegálisan tartott fehérpamacsos selyemmajmot...