Meggyötört nő volt Hollywood kedvenc filmsztárja: iszonyú, mi mindenen ment keresztül a csodaszép színésznő

Doris Day, az ötvenes-hatvanas évek egyik legkedveltebb amerikai filmsztárja volt, s bár magánéletében, valamint pályafutásában is egymást követték a tragikus események, ő mégis újra és újra talpra tudott állni.

Nem bánt vele mindig kegyesen a sors

Doris Day 1922. április 3-án látta meg a napvilágot Doris Mary Ann Kappelhoff néven az Ohio állambeli Cincinnatiben; német származású szülei korán elváltak, ettől kezdve édesanyja nevelte. Kislányként arról ábrándozott, hogy balerina lesz, de egy súlyos baleset miatt le kellett mondania álmairól – ekkor az éneklés felé fordult, előbb a helyi rádióban, majd együttesekkel szerepelt, a Dorishoz ragasztva a Day by Day című sláger ihlette művésznevét. Az egyik zenekar vezetőjébe bele is habarodott és alig 17 évesen hozzáment, de ismét csalódnia kellett – a férfi rendszeresen fizikailag bántalmazta, így 18 évesen, édesanyaként benyújtotta a válókeresetet. 1946-ban újra férjhez ment, de ez a kapcsolat sem tartott tovább, nyolc hónap után már kétszeresen elvált asszony volt. Karrierje azonban elindult a siker felé vezető úton: ügynöke rábeszélte, hogy vegyen részt egy próbafelvételen a Warner stúdiónál, a producereknek pedig azonnal megtetszett és szerződést ajánlottak neki. Első filmje 1948-ban készült Románc a nyílt tengeren címmel, 1949-ben két, 1950-ben három, 1951-ben pedig már öt filmben szerepelt – 1948-ban jelölték az Oscar-díjra is, igaz nem szereplőként, hanem a legjobb filmdal kategóriában. Az élet sokszor volt mostoha hozzá, ő azonban minden kudarcból felállt, optimizmust sugározva maga körül. Részletek a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Brutális kegyetlenséggel ölte meg saját férje a 20 éves, világhírű modellt, a Playboy magazin legújabb sztárját, Dorothy Strattent.

Leadfotó: Silver Screen Collection/Getty Images

Oldalak

Lifestyle
A joghurt évek óta ott van az egészséges ételek toplistáján: reggelire, tízóraira, edzés után vagy akár esti nassolnivalóként is sokan rendszeresen kanalazzák. Éppen ezért meglepő lehet, hogy egy...
Sztárok
Charles Spencer új, Dianáról szóló könyve alaposan felkavarta az állóvizet a királyi családban, és a hírek szerint Vilmos herceg türelme is elfogyott nagybátyjával szemben.
Sztárok
Barbara Payton előtt egykor egész Hollywood térdre borult, ám a gyönyörű színésznő mesébe illő felemelkedését olyan gyors és tragikus zuhanás követte, amelyhez foghatót még az álomgyár történetében...
Sztárok
Danielle Campbell még tinédzserként lopta be magát a Disney nézőinek szívébe, azóta azonban több mint másfél évtized telt el, és a bájos gyereksztárból mára gyönyörű felnőtt nő lett.
Fashion&Beauty
Van az a ruhadarab, amit néhány éve még régimódinak gondoltunk, most pedig hirtelen minden divatos nő szekrényében ott szeretnénk látni. Egy régi, különleges záródással készült kabátfazon most új...
Lifestyle
Ha te is rendszeresen figyeled az okosórádon vagy a telefonodon, összejött-e az a bizonyos napi cél, van egy jó hírünk: lehet, hogy eddig túl szigorú voltál magaddal. A kutatások szerint ugyanis már...