Sztárok

Ejtheti szupermodell barátnője DiCapriót - Nyílt titok, miért inog a kapcsolatuk

A hollywoodi szívtipró és az olasz szupermodell már közel két éve alkot egy párt, ám úgy tűnik, Vittoria Ceretti egyáltalán nem biztos a szerelmükben.

Valóban harmonikus a kapcsolatuk?

Leonardo DiCaprio nevét nemcsak emlékezetes filmszerepei és Oscar-jelölései tették világszerte ismertté, hanem az is, hogy magánélete, különösen szerelmi kapcsolatai rendszeresen a bulvársajtó címlapjaira kerülnek. A világsztár szinte karrierje kezdete óta fiatal, általában modellként dolgozó nőkkel randizott, akik legtöbbször a húszas éveik elején jártak, és épp karrierjük csúcsán voltak. Ezek a kapcsolatok azonban nem voltak hosszú életűek és egyik sem jutott el a házasságkötésig – DiCaprio sosem állt oltár elé, legalábbis eddig.

Most viszont úgy tűnik, valami egészen más történik: immár közel két éve alkot egy párt az olasz szupermodellel, Vittoria Cerettivel, és a páros a kívülállók számára kifejezetten harmonikusnak, kiegyensúlyozottnak és stabilnak tűnik. A közös megjelenéseik és a bennfentes beszámolók mind azt sugallják, hogy komoly és mély kapcsolat van köztük. Ennek ellenére érdekes módon a házasság, amely eddig mindig DiCaprio részéről volt tabu, most sem szerepel a terveik között – viszont ezúttal nem a színészen múlik a dolog.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A hírek szerint ugyanis Ceretti az, aki egyelőre elzárkózik attól, hogy újra kimondja a boldogító igent. A döntésének hátterében pedig valószínűleg nem csupán karrierje áll, hanem a múltja is. Mi lehet az oka és mit gondol erről a színész?

Kattints a galériára!

Leadfotó: Getty Imagies / Lionel Hahn, forrás: Yahoo Entertainment

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Természetesen a mosogatószivacsnak tisztának, és nem használtnak kell lennie.
Lifestyle
A kártyabirtokos hiába akarta befizetni a sok pénzt az ATM-nél, az összeg nem jelent meg a képernyőn.
Lifestyle
A Femcafe idén is kilátogatott a Sziget Fesztiválra, amely ma már jóval többről szól, mint a bulizás. Számos szervezet kap itt teret, hogy fontos társadalmi ügyek mellett álljon ki és üzeneteket...
Lifestyle
Egy amerikai nő alig pár ezer forintért vett meg egy használt ruhát, ám a címkét megpillantva kiderült, hogy egy igazi vagyonra bukkant.
Sztárok
Még nagyban tart a Most Wanted forgatása, így mindenki találkozhat Sebestyén Balázsékkal, vagy éppen narancssárga ruhás celebekkel.
Sztárok
Amal és George Clooney először vitte el kilencéves ikreit, Ellát és Alexandert egy hivatalos eseményre, ahol ritka fotók készültek a családról.