Borzalmas, amit a királyi család Harryvel tett: a palota megakadályozta, hogy a herceg kiderítse az igazságot

Harry herceg nyomozott édesanyja halála után, hogy feltárja, mi történt pontosan azon a végzetes napon Dianával, ám a herceg végül semmire sem jutott, ugyanis Károlyék nem hagyták, hogy kiderítse az igazságot.

A mai napig kísérti őt édesanyja elvesztése

Diana a szívek királynője volt, nem véletlenül: az emberek imádták Károly volt nejét kedvessége, bája, eleganciája, stílusérzéke és szerénysége miatt, ám a hercegnének túl kevés idő adatott meg, hogy átadja elveit az embereknek, akiknek szinte minden alkalommal ott segített, ahol csak tudott. Éppen ezért viselt meg olyannyira mindenkit tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála: Diana 1997. augusztus 31-én vesztette életét párjával, Dodi al-Fajeddel Párizsban, az Alma rakpart közúti aluljárójában egy közlekedési balesetben. A hercegné és szeretőjének autóját állítólag üldözték a paparazzik, Diana alkoholos befolyásoltság alatt álló sofőrje pedig megpróbálta lerázni őket, ám végül elvesztette a kocsi felett az irányítás , és az autó az alagút falának csapódott. A hercegné ekkor még csak 36 éves volt, és két fiát hagyta hátra, akik a mai napig gyászolják édesanyjukat. Különösen Harry, aki a baleset idején csupán 12 éves volt, és nagyon nehezen dolgozta fel anyja halálát: saját bevallása szerint az akkori trauma olyan mély és szörnyű sebeket hagyott benne, melyek soha nem fognak begyógyulni igazán. Éppen gyászának feldolgozása végett a herceg évekkel ezelőtt nyomozni kezdett Diana halálának ügyében, melyet még mindig számos rejtély övez: Harry célja épp az volt, hogy kiderítse az igazságot, de megakadályozták és hátráltatták őt ebben, mégpedig maga a királyi család… Gyanús, nem igaz?

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Egyik herceg sem érhet a nyomába Samuel Aitkennek, már ami a külsőségeket illeti: Lady Kitty Spencer öccse ugyanis már most olyan jóképű és szívdöglesztő, hogy a fotóit látva nem csupán a tinik alélnak el…

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Ez a hétvége lágyítja a Mérlegben a korábbi bizonytalanságokat, és sokkal könnyebbé teszi az érzelmi kapcsolódást. Íme, hétvégi szerelmi előrejelzésünk!
Sztárok
Több mint egymillió dolláros csalási botrányba keveredett Selena Gomez és édesanyja, miután a befektetők bíróság elé idézték őket közös cégük miatt.
Utazás
Egy repülőgépen bekövetkező haláleset gondolata sokak számára nyomasztó, mégis ritkán beszélünk arról, mi történik ilyenkor a fedélzeten, és hogyan kezelik a helyzetet a személyzet tagjai. A valóság...
Home&Design
A fürdőszoba praktikus tárolóhelynek tűnik, hiszen itt van minden, amire a reggeli készülődéshez szükségünk lehet. Csakhogy a pára, a hőmérséklet-ingadozás és a nedves levegő nem minden holminak tesz...
Sztárok
Évtizedekkel a világsiker után teljesen visszavonult a nyilvánosságtól Stockard Channing, aki ma már csendes magányban éli mindennapjait.
Lifestyle
A nyári főszezon közepén rohamosan terjedni kezdett a Nyugat-nílusi vírus az európai országban, ahol két hét alatt több mint duplájára nőtt a fertőzöttek száma.