Sztárok

Otthagyta az albérletet Détár Enikő, nagy változás jön az életében

A színésznő újra boldog

Détár Enikő korábban már mesélt arról, másokhoz hasonlóan nekik is kölcsönt kellett felvenniük az építkezéshez. Mielőtt azonban ez megtörtént nagyon alaposan átgondolták az anyagi helyzetüket. Szerencsére arra jutottak, tudják majd fizetni a részleteket, így már semmi nem állt az útjukban. A művésznő a hot! magazinnak egy korábbi alkalommal elárulta, nagyon boldog, hogy végre minden a helyére került.

"Talán feleakkora sincs, mint amiben korábban éltem, de ez nem számít. A panoráma, a nyugalom mindenért kárpótol, rá­adásul végre ismét saját otthonban hajthatom majd álom­ra a fejem. Amikor Telkiből elköltöztem, nagyon sajnáltam ma­gam, azt hittem, soha többé nem tudok majd örülni semminek. Ez hamar megváltozott. Péterrel azonban csak lépésről lépésre haladtunk, és nem is mertem arra gondolni, hogy néhány év múlva is együtt élek majd vele. Bevallom, elvált, középkorú nőként nehéz volt az újrakezdés, és egy építkezés sem feltétlenül könnyű vállalkozás, de örülök, hogy sikerült minden nehézséget túlélnem. (…) Öröm az élet, amit egy ideje én is tudok értékelni" - mondta akkor a színésznő.

8 sztár, aki beégett, amikor túl sokat ivott - Kínos fotók

Ezek a sztárok túltolták a bulit.

Fotó; Leadfotó: mediaklikk.hu

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Balogh Levente arról is lerántotta a leplet, milyen autók állnak nála otthon a garázsban. Nem szereti látványosan szórni a pénzt, ráadásul a lányai sem akarnak visszaélni hírnevével.
Lifestyle
Köztudott, hogy nagyon jó ötlet a napot egy kiadós reggelivel kezdeni, este pedig egy egészséges fogással zárni. Na, de mi a helyzet az ebéddel?
Sztárok
Bennfentesek szerint Katalin hercegnének és Vilmos hercegnek olyan elképzelése van a közeljövőt illetően, ami az egész családjuk életére hatással lesz.