Sztárok

Demcsák Zsuzsa: Sok dolog történt velem, már nincsenek előítéleteim - Interjú

A Farm VIP műsorvezetőjével saját vidékkel kapcsolatos élményeiről és az új kalandreality részleteiről beszélgettünk.

Újra a képernyőn

Demcsák Zsuzsa 2017-ben távozott a TV2 Mokka műsorvezetői székéből, de tavaly sokak meglepetésére visszatért a csatornához az Ázsia Expressz egyik versenyzőjeként. A tévés életét teljesen megváltoztatta a show, mivel a forgatások során megismerkedett egy férfival, akivel egymásba szerettek. Az indiai származású Krishan időközben Magyarországra költözött és már feleségül is vette híres, magyar szerelmét, akinek nemcsak a magán, hanem a szakmai élete is egyre derűsebb. 2020-ban a Farm VIP műsorvezetői feladatával bízták meg, amire boldogan mondott igent.

Bár a legtöbben a közéleti és interjúműsorokból ismerik, korábban már szerzett rutint a szórakoztató műsorok világában is, bár a reality műfaja még új terep volt számára. Évekkel ezelőtt háziasszonya volt a Fort Boyard - Az erőd című vetélkedőnek és a A Kiválasztottnak, amelyben Uri Geller mentalista utódját keresték. A képernyős szerint a TV2 új kalandreality-je jó választás volt a visszatérésére, mind a formátum, mind a kollégák közel álltak a szívéhez. A projekt kapcsán interjúban kérdeztük Demcsák Zsuzsát.

Ha valaki nem is tudja, milyen családból jössz, már az is első pillantásra megállapítja rólad, hogy egy vérbeli nagyvárosi nő vagy. Hogyan éli meg a vidéki környezetet egy olyan kozmopolita, aki Prágában született és világvárosokban dolgozott évekig?

Ha most frappánsat szeretnék mondani, akkor New York valójában nem sokban különbözik egy farmtól, csak még több benne az állat. (nevet) A viccet félre téve, azt gondolom, hogy ha valaki eléggé leleményes és nem finnyás, akkor a világban bárhol megállja a helyét. A Farm VIP ezt tökéletes bemutatja a karakterek és a feladatok által, és hamar kiütköznek azok a dolgok, amelyeket a neveltetésünkkel és a személyiségünkkel hordozunk, legyen az jó vagy éppen rossz.

Gyerekkorodban mennyire volt jellemző, hogy falusias környezetbe kerültél? Vannak élményeid a vidéki életmódról?

A családom Békés megyei származású, édesanyám és édesapám rokonsága is odavalósi. A nagyszüleim ott is éltek a halálukig. A nagypapáméknak volt egy pici kis földjük, ahol háztájit termeltek. Nem nevezném gazdaságnak, mert csak néhány dolgot termesztettek, leginkább zöldségeket és gyümölcsöket. A feladatokból én is kivettem a részem gyerekként, az alapokat megtanultam. A nagymamám megtanított arra, hogyan kell eltenni a befőttet és a lekvárokat. Állatokkal nem igazán foglalkoztak, csak csirkéjük volt, így azt is hamar megtanultam, hogyan kell őket kopasztani. Nem áll teljesen távol tőlem a vidéki élet, de hozzáteszem, hogy az életünk gyökeresen megváltozott, amióta Krishannal élünk. Mióta egy pár lettünk, én gyakorlatilag nem eszem húst. A gyerekek miatt szoktam csak húsos ételeket főzni, de abban biztos vagyok, hogy én magam sosem tudnék megölni egy állatot.

A pandémia idején sokan fordultak a valódi értékek, a család és a természet felé. A te életedben milyen változásokat hozott a koronavírus-járvány?

Mi szerencsére rengeteg időt töltöttünk együtt eddig is. Mikor a gyerekek kisebbek voltak, sokat kirándultunk, ha csak tehettük, a szabadban voltunk. Krishan mellett egy teljesen új minőséget kapott az életemben a természet és a környezet, a velünk élő növények és állatok tisztelete. Kézzel foghatóan spirituális szintre emelkedett az életem. Tudatosan étkezünk, vásárolunk és cselekszünk és nagyon figyelünk arra is, hogy minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyjunk magunk után.

A karantén miatti leállás után a legtöbbek számára felszabadító érzés volt visszatérni a régi kerékvágáshoz. Te rögtön meg is kaptad a Farm VIP műsorvezetését, ami egy teljesen új széria, ezért sok kihívást rejt. Korábban már dolgoztál hasonló formátumban, a Fort Boyard és a Kiválasztott kapcsán, dacára annak, hogy javarészt közéleti műsorokat vezettél. Mennyire érzed komfortosan magad ebben a könnyedebb, szórakoztató műfajban?

Nyilvánvalóan egy-egy kikacsintástól eltekintve engem leginkább riporterként, műsorvezetőként és jellemzően közéleti műsorokból ismer a közönség. Ha összeszámolom, két event-műsort csináltam eddig, minden más munkám inkább az infotainmenthez kapcsolódott. Ugyanakkor nyomon követtem, hogy itthon és külföldön milyen egyéb műfajok mennek, tisztában voltam a reality-vel is. Nagyon kíváncsi voltam, hogyan lehet megvalósítani egy ilyen típusú műsort. Nekem elképesztő kihívásnak tűnt, ezért vállaltam el, és a folyamatok közben kiderült, hogy az is.

Meg kellett találjam annak a módját, hogyan lehet 80 emberrel együtt dolgozni úgy, hogy én vagyok a szócsöve az egész produkciónak. Egyfelől eleget kellett tennem a műsor kívánalmainak, másfelől a szereplőket real time-ban kellett belevonnom a különböző szituációkba és lejátszatnom velük a játékokat. Arra helyeztem a hangsúlyt, hogy a szereplők egy pillanatig se érezzék úgy, hogy egy díszletnek az elemei. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a különböző helyzetekben hogyan tudnak adaptálódni a különböző karakterek és milyen viszony alakul ki közöttük. A nézőknek ezt nagyon izgalmas lesz látni, nekünk is az volt. Nagyon élveztem, hogy a műsorvezetés mellett lehetőségem volt arra, hogy eggyé válljak a csapatokkal miközben irányítanom is kellett őket. Nem volt könnyű, de én abban érzem jól magam, ha egy feladatban kihívás van. A monoton dolgokba hamar bele tudok unni.

A műsorvezető társad ezúttal, Gáspár Zsolti lesz, aki a gazda személyében tűnik majd fel a műsorban. Ő egy kétségkívül szórakoztató, de megosztó és rutintalan figura is. Az Ázsia Expresszből már kiderült, hogy komikus tud lenni a habitusotokból adódó különbség, de hogyan tudtatok együtt dolgozni úgy, mint műsorvezetők?

Zsoltiban egy nagyon alázatos, őszinte embert ismertem meg, aki nemcsak felém, de a stáb összes tagja felé mérhetetlen tisztelettel viseltetett. A mi közös munkánknak ez a legmeghatározóbb összetevője. Ő nem akart más lenni, mint aki. Egy csupa szív ember aki a nemcsak a képernyőm volt szórakoztató, de a helyszínen, a forgatási szünetekben is mindenkivel viccelődött. Amikor viszont munkáról volt szó, akkor mindig betartotta az utasításokat, nem akarta uralni a helyzeteket, nem terjengett túl. Azonnal a szívébe zárta mindenki játékosok és a stáb egyaránt.

Állítom, hogy azt a munkamorált, amivel ő rendelkezik sok, magát rutinos tévésnek valló ember átvehetné tőle. Minden idegszálával koncentrált és próbálta felmérni azokat a helyzeteket, ahol elszabadulhat. Az a fajta alázat és tisztelet, amit tanúsított a munka és a kollégák iránt, mellette pedig az én irányomba is, megalapozta azt, hogy jól tudjunk együtt dolgozni. Voltak pillanatok, amikor én sem tudtam megőrizni mellette a hidegvérem, mert olyan pusztító humora van, ami a legrutinosabb embert is kizökkenti.

Nagyon változatos karaktereket válogatott össze a produkció. Volt kedvenced közülük, vagy olyan, aki meglepetést okozott?

Az életemnek abba a szakaszába léptem, amikor már annyi mindent történt velem, hogy megtanultam előítéletektől mentesen élni. Nagyon sokáig, hosszú éveken keresztül azonnal megítéltem az embereket, és akit beletettem egy skatulyába, az nagyon nehezen tudott belőle kijönni. Sőt, ha őszinte akarok lenni, általában esélyt sem adtam arra, hogy kijöhessen. Ha valakit elkönyveltem valamilyennek, úgy maradt. Az utóbbi években kőkeményen megtanultam, hogy senkivel nem lehetek előítéletes. Már mindenkiben látom a jót. Mivel nemcsak a magánéletemben, hanem a munkám során is így közelítek mindenkihez, úgy érzem, hogy a Farm VIP szereplői is elfogadtak engem. Nem az én feladatom, hogy más viselkedése vagy jelleme felett pálcát törjek, főleg nem műsorvezetőként. Ezért állíthatom őszintén, hogy mindenkit megszerettem. Egytől egyig érdekes és különleges emberek!

Milyen érzés volt, hogy a TV2-ön térsz vissza műsorvezetőként? Tervezel-e hosszabb távú együttműködést a csatornával?

Mindenképpen tervezem, hogy folytassuk a közös munkát. A visszatéréshez remek kollégákat kaptam. Az a gárda, akikkel már az Ázsia Expressz kapcsán is dolgozhattam, vérprofi. A két producer, Katona Andor és Oláh Ákos gyakorlatilag a reality műfaj koronázatlan királyai Magyarországon. Az ő nevük számomra garancia volt arra, hogy valami jót fogunk csinálni. Korábban szereplőként és most műsorkészítőként is fantasztikus volt velük együtt dolgozni. Látva az utómunkákat, hogy mit raktunk le az asztalra, elégedett vagyok. Bízom benne, hogy a nézők is azok lesznek.

A modell és reality-show szereplő a közelmúltban adta ki első könyvét a sokatmondó Hiba címmel. A Luxus Viviként megismert kétgyerekes édesanya éppen a 30. születésnapja köré időzítette a megjelenést, ennek kapcsán kérdeztük őt. Interjú.

Leadfotó és fotók: TV2 / Farm VIP

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.
Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...