Megrendítő, mik voltak David Bowie utolsó szavai: az énekes érezte, hogy nincs már sok hátra számára

A hatszoros Grammy-díjas angol zenész 2016. január 10-én távozott az élők sorából, 69 évesen. Egy barátjának írt leveléből úgy tűnik, a zenész előre megérezte, hogy hamarosan eljön számára a vég.

Megérzés

David Bowie méltán lett az angolok büszkesége: ő volt az a férfi, aki nemcsak zenei karrierjében alkotott maradandót, de túlszárnyalta a nemi szerepeket övező társadalmi kérdéseket is, csillaga pedig egész életében fényesen ragyogott – Bowie gyakorlatilag bármihez nyúlt, azt sikerre vitte. Helyt állt színészként, emellett pedig képes volt arra, hogy zenéjét is folyamatosan megújítsa öt évtizedet átívelő pályafutása során: sokszor dalaiban alkotott valami egészen újat, máskor pedig személyiségét változtatta meg egy-egy lemeze sikerének érdekében. Éppen ezért kiérdemelte a „zenei kaméleon” becenevet is, bariton énekhangja pedig annyira egyedi volt, hogy arannyá változtatott vele minden általa szerzett zenét. Szinte minden új albumához új külső és alteregó dukált, koncertjei pedig inkább színházi előadásokra hasonlított, mintsem a klasszikus értelemben vett produkciókhoz. Életét mindeközben számos rejtély és homály fedte, így nem meglepő, hogy halálának körülményei sem tisztázódtak – élete vége kissé mitikus eseménnyé vált, amiről senki sem tud biztosat mondani családján kívül, ők azonban nem szívesen nyilatkoznak a fájó eseményről. Halálos betegségét Bowie és hozzátartozói a végsőkig titokban tartották, végül azonban 2016. január 10-én az énekes elvesztette a rákkal folytatott hosszú küzdelmet. Utolsó szavai meglehetősen sokat elárulnak arról, hogy David minden bizonnyal érezte közelgő halálát.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A legendás amerikai színész és rendező tehetségén kívül leginkább magánéletéről hírhedt: egy biztos, ha voltak kétes nőügyei, ha nem, gyermekei a génlottó igazi nyertesei, főleg lánya, a 30 éves dögös Francesca.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Viharos válás, feszült viszony, majd egy újabb közös kihívás. Kovács Renáta és Wollner Péter "Brumi" a Házasság első látásra után ismét egy csapatot alkotott, ezúttal az RTL+ Exek csatája második...
Utazás
Megszületett a hivatalos rangsor: a Time Out magazin globális felmérése alapján a helyi lakosok szavazatai döntöttek kontinensünk legszebb ékköveiről. Mutatjuk azt a 6 várost, amely jelenleg a...
Lifestyle
Nyaralás előtt a legtöbben bezárják az ablakokat, elzárják a vizet és ellenőrzik a bejárati ajtót. Van azonban egy apró elektromos eszköz, amelyről meglepően sokan megfeledkeznek, pedig érdemes lenne...
Lifestyle
Magyar Péter szerint a rászoruló családok terheit enyhítő, százezer forintos támogatás automatikusan jár az arra jogosultaknak. A miniszterelnök kiemelte: a kormány azonnali segítséget nyújt a...
Sztárok
Kiszel Tünde egy rendkívül érzelmes bejegyzésben köszöntötte fel kislányát, Hunyadi Donatellát a a születésnapján. A dekoratív médiaszemélyiség szívhez szóló szavai és a posztot elárasztó emojik hűen...
Egészség
Az öregedés biológiai folyamatait nem állíthatjuk meg, de a legfrissebb kutatások szerint drasztikusan lelassíthatjuk. Mutatjuk azokat a tudományosan elismert alapanyagokat, amelyek bizonyítottan...