Sztárok

David Beckham sorozatszínész lesz?

A sztárfocista úgy döntött, hogy lelép a pályáról, és színészi babérokra tör. Elmondása szerint már régóta várt egy ilyen felkérésre.

A nagy mutatványra nem kell azonban sokat készülnie, egészen egyszerűen saját magát fogja alakítani Matthew Perry legújabb vígjátéksorozatában, a Go On-ban. A sztori viszonylag újkeletű: Perry egy elképzelt sportmagazin műsorvezetőjét alakítja majd, aki felesége halála után elég nehezen találja helyét a világban. Éppen ezért csoportterápiára jár, ahol fura emberekkel hozza össze a sors.

A színész folyamatosan új tervekkel rukkol elő a producereknek azzal kapcsolatban, mely valós sportolókat szeretné vendégül látni a sorozatban: "Megkerestük már a jégkorong élő legendáját, Wayne Gretzky-t - nagyon remélem, hogy elvállal egy szerepet valamelyik részben. Aztán beszéltünk még David Beckhammel is, ő már igent is mondott, ami nagyon izgalmas" - mesélte a Jóbarátok Chandlerje.

"Számomra minden idők legnagyobb kedvence az egykori teniszcsillag, Jimmy Connors. Bízom benne, hogy igent mond és újra együtt dolgozhatunk, ami maga lenne a valóra vált álom" - osztotta meg titkát Matthew Perry. A sorozat - benne a szuper sportolókkal - hamarosan hozzánk is megérkezik majd. Kíváncsian várjuk!

Nézd meg a Go On előzetesét!

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Az Agymenők imádott Pennyje, Kaley Cuoco pár hete még nagy pocakkal ragyogott a BAFTA Tea Partyján, most pedig már élete is adott a második gyermekének is.
Egészség
Ennyiszer kellene porszívózni, hogy ne okozzon egészségügyi kockázatot a szőnyeg.
Fashion&Beauty
Amikor ma a magas sarkú cipőre gondolunk, a legtöbb ember lelki szemei előtt kecses női sziluettek, vörös szőnyeges gálák vagy az elegáns irodai szettek jelennek meg. A tűsarok a nőiesség, a csábítás...
Lifestyle
Teljesen más teregetési módszert kell bevetni a mosás után, mint amit eddig alkalmaztunk.
Lifestyle
Bár a ducibb újszülötteket gyakran tekintik az életerősnek, és a magas születési súly önmagában nem jelent betegséget, ugyanakkor a legújabb kutatások szerint összefüggés lehet születés súly és a...