Sztárok

A világ legdögösebb színésznője volt, de 58 éves koráig várt az igazira

Csak három éve kötött házasságot a gyönyörű színésznő.

A 80-as évek szexszimbóluma volt

Daryl Hannah eleinte balett-táncosnak készült, de a színházért is rajongott. 18 évesen Brian De Palma 1978-as Őrjöngés című filmjében kipróbálhatta magát színésznőként, ami annyira megtetszett neki, hogy felhagyott a táncos karrierrel és a színjátszásnak szentelte életét. Karrierje 1982-ben kezdett felfelé ívelni, miután Ridley Scott Szárnyas fejvadász című filmjében szerepelt. 1984-ben beválasztották Amerika 10 legszebb testű hölgye közé, 1995-ben a 100 legszebb filmcsillag közé, és szerepelt a Playboy címlapján is.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Szépsége és hibátlan alakja természetesen a férfiak érdeklődését is hamar felkeltette: viharos viszonya lett Ifj. John F. Kennedyvel, de Val Kilmer és Robbie Williams barátnője is volt. Az igazira sokáig várt, de nem véletlenül: 2013 szeptemberében vállalta fel a nyilvánosság előtt, hogy gyermekkora óta az autizmus egyik fajtájával, Asperger-szindrómával küzd, amely megnehezítette szociális életét és a társas kapcsolatait -írja róla a Wikipedia. 2018-ban, 58 éves korában azonban ő is révbe ért, végre férjhez ment, nem is akárkihez.

Lapozz, a cikk folytatódik!

Fotó: Profimedia - RedDot

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Auden Wyle már nemcsak híres édesapja miatt kerül a figyelem középpontjába: a 20 éves szépség egyre magabiztosabban építi színészi karrierjét, miközben vörös szőnyeges megjelenéseivel is sorra...
Lifestyle
A kertben megjelenő kártevők sokszor láthatatlanul, mégis rendkívül gyorsan képesek kárt tenni a növényekben, és mire a probléma észrevehetővé válik, már jelentős pusztítást okozhatnak. Egy egyszerű...
Sztárok
A Harry Potter-filmek egyik legellenszenvesebb mellékszereplője kétségkívül Rita Vitrol volt, akinek újságcikkei igencsak hagytak maguk után némi kívánnivalót. A karaktert alakító Miranda Richardson...
Lifestyle
Egy georgiai édesanya által rögzített, frenetikus családi videó robbantotta fel az internetet, amelyben egy tüneményes ikerpár mutatja be az úgynevezett „ikerlogika” legszebb mintapéldáját. A...
Sztárok
A Fehér Ház egyik legtitokzatosabb tárgya Donald Trump irodájában található, és többekből komoly aggodalmat váltott már ki a látványa: sokan azt hitték, valamilyen katonai funkciója van, pedig...
Sztárok
Tommy Hilfiger neve egyet jelent az amerikai divattal, de a legendás tervező sikereiben hosszú évek óta fontos szerepet játszik felesége, Dee Ocleppo is. Az olasz–amerikai divattervező nemcsak...