Sztárok

Csobot Adélnak bejött az élet

Az X-Faktor egyik legmegosztóbb személyiségének tartott Csobot Adél már most több felkérést kap mint Antal Timi, vagy a győztes Oláh Gergő, februárban pedig várhatóan önálló esttel is jelentkezik.

A népszerű tehetségkutató harmadik helyezettje egyáltalán nem tétovázik a siker felé vezető úton, hiszen már a verseny alatt filmszerepre jelölték, a következő hónapokban pedig sorozatos fellépésekre hivatalos. Legutóbb December 30-án Farkas Gábor Gábriel énekes vendégeként hallhatták őt a rajongók az Orfeumban, ahol a nagykárolyi lányt igazi sztárként üdvözölték.

„Hihetetlen számomra a felkérések száma. Bíztam benne, hogy annak ellenére, hogy „csak" harmadik lettem az X-Faktorban, sokan lesznek olyanok, akik kíváncsiak rám, és meg akarnak nézni élőben is. De mégis meglepett, hogy mennyire szeretnek, akárhová megyek, akkora szeretettel fogadnak, hogy az hihetetlen” – mesélte lelkesen a 18 éves énekesnő.

Nem Adél azonban az egyetlen, aki nem nyert ugyan az X-Faktorban, de mégis előnyére tudta fordítani a nyilvánosságot. Zámbó Krisztián például kerek ötmillió forintos fix gázsiért ír könyvet a műsorban őt érő megpróbáltatásokról, küzdelmekről, társaival való viszonyáról, arról, hogyan menetelt egészen a 6. helyig úgy, hogy szinte mindenki a kiesését kívánta.

Emellett mostanában állítólag legnagyobb riválisa, és egyben volt lakótársa Stone egyengeti Krisztián útját, aki fejébe vette, igenis megmutatja, Krisztián nagyon is tehetséges énekes. „Terveim vannak Krisztiánnal, szeretnék vele közös dalt készíteni. Meg fogjuk mutatni, hogy nagyszerű előadó. Tervezünk nyárra közös fellépéseket.” – jelentette ki Stone.

Fotó: hir24.hu

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A hét elején még nyugis lehet az időjárás, valamirevaló front a jövő hét közepén érkezhet térségünkbe.
Lifestyle
Egy bizonyos szigetről szóló történetek évszázadok óta keringenek – egyesek azt állítják, hogy látták és meglátogatták a legendás szigetet Írország nyugati partjainál. Állítólag hétévente egy zöld...
Lifestyle
Mumtáz Mahal, a mogul császár, Dzsahán felesége 38 éves korában hunyt el, ami arra késztette férjét, hogy egy grandiózus mauzóleumot építsen a tiszteletére. India mogul birodalma a világ egyik...
Lifestyle
Aki egyszer megtapasztalja, milyen íze van egy saját kezűleg készített paradicsomszósznak, az nehezen tér vissza a bolti változatokhoz.
Home&Design
A szobanövényeid állapota sokkal inkább függ az otthoni környezettől, mint elsőre gondolnád.
Lifestyle
Miután Charles Boycott 1880-ban megpróbálta kilakoltatni több bérlőjét, az írországi Mayo megye lakói azzal vágtak vissza, hogy kiközösítették – ez vezetett a „boycott” (bojkott) kifejezés...