18 éve hunyt el Cserháti Zsuzsa – Ez történt pontosan a végzetes napon

Az aranytorkú énekes, Cserháti Zsuzsa június 22-én lett volna 73 éves, ha 2003. július 23-án nem távozik közülünk mindössze 55 évesen.

Kivételes tehetség

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Az EMeRTon-díjas magyar énekesnőt és előadóművészt, Cserháti Zsuzsát Kovács Kati mellett mindmáig a magyar könnyűzene történetének legjobb női énekhangjaként tartják számon. Nem hiába, hiszen ő volt az 1970-es évek egyik legtöbbet foglalkoztatott énekesnője, aki az 1980-as években kissé háttérbe szorult, majd másfél évtizedes kihagyás után ismét visszatért, és sikeresebb lett, mint előtte bármikor volt. Olyan slágereket hagyott maga mögött, mint az Édes kisfiam vagy épp a Kicsi gyere velem rózsát szedni című dalok, amiket egy egész ország énekel a mai napig, szívünkben Cserháti emlékével, aki népszerűsége miatt egész életében depresszióban és más egészségügyi problémákban szenvedett – a legkomolyabb baj mégsem az elhízása volt, hanem lelki gondjai: gyakran érezte magát egyedül, miután elveszítette édesanyját, és szinte teljesen elzárkózott a világ elől. Fia volt az, aki 18 évvel ezelőtt besétált anyja otthonába, ahol az énekesnőt holtan találta.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Évek óta keringenek pletykák arról, hogy Vilmos herceg és Katalin házassága mögött jóval szigorúbb megállapodás áll, mint azt bárki gondolná. Most pedig ismét előkerült két különös pont, amelyekhez...
Sztárok
Michelle Pfeiffer neve évtizedeken át egyet jelentett a szépséggel, a tehetséggel és a filmsztárok valódi aranykorával. Ma pedig, 67 évesen is olyan kisugárzása van, amelyet egyszerűen nem lehet...
Sztárok
A színésznő a minap Szaúd-Arábiában járt az idei Red Sea International Film Festival nyitóestjén, ahol egy olyan fekete estélyit viselt, hogy még az állunk is leesett tőle.
Sztárok
Úgy tűnik, Kamilla királyné már rég nem csupán a háttérből figyeli a királyi udvar működését: ő az, aki sokszor irányít, és olyan feltételeket szab, amelyeket olykor a személyzet is ledermedve...
Lifestyle