Sztárok

Már sohasem láthatjuk élőben együtt a Rolling Stonest, elhunyt a legidősebb tag

80 éves korában meghalt Charlie Watts, a Rolling Stones dobosa.

Tragédia

Egy héttel ezelőtt jött a hír, miszerint a zenész egy közelmúltbeli életmentő műtétje miatt kihagyja a Rolling Stones amerikai turnéját – az ősszel kezdődő koncertsorozat lett volna az első, amin nem vesz részt. Augusztus 5-én Mick Jagger még arról posztolt az Instagramra, hogy sokat gondolnak rá a bandával, és remélik, hogy hamar felépül, hiszen várják vissza.

A dobos 1963-ban csatlakozott az akkor még alakuló zenekarhoz. Mick Jagger és Keith Richards mellett Watts a zenekar összes stúdióalbumában közreműködött, sokan minden idők egyik legtehetségesebb dobosának tartották.

A tragikus hírről kedden számoltak be, a hivatalos közleményben pedig az áll, Watts egy londoni kórházban hunyt el, szeretett családja körében – írja a Daily Mail.

Elhunyt Jeddi Mária kétszeres EHF Kupa-győztes kézilabdázó.

Leadfotó: Profimedia

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...
Home&Design
Nincs ki gondozza szeretett növényeidet mialatt te elutazol? Akkor olvass tovább, tippjeinkkel kedvenc zöldjeid sem sínylik meg a távollétedet.
Sztárok
György hercegnek számos regulának kell megfelelnie, melyek között van olyan, ami azt szabályozza, milyen ruhák alkothatják a gardróbját.