Bujtor István rejtélyes halála: máig nem tisztázott, milyen betegség támadta meg a magyar Piedone szervezetét

Bujtor István, a népszerű színész, producer, Balázs Béla-díjas rendező, a veszprémi Petőfi Színház igazgatója ma lenne 80 éves.

Hatalmas űrt hagyott maga után

Bujtor István 1942. május 5-én látta meg a napvilágot Budapesten. Édesanyja Gundel Károly, a neves budapesti vendéglős egyik lánya volt, akinek első házasságából született féltestvére, a tragikus sorsú zseniális színész, Latinovits Zoltán. Édesapja Frenreisz István orvos volt, testvére Frenreisz Károly, az ismert rockzenész. Bujtor nevét Keleti Márton rendező tanácsára anyai nagyanyja után "magyarosította", amikor első filmszerepét kapta. Három évig a budapesti Piarista Gimnáziumba járt, majd a József Attila Gimnáziumban érettségizett kitűnő eredménnyel, mégsem vették fel az orvosi egyetemre. Egy évig segédmunkás, pincér volt, és közben rájött, hogy tulajdonképpen közgazdász akar lenni. A budapesti közgazdasági egyetem külkereskedelmi szakán 1966-ban szerzett diplomát, de egyetlen napig sem volt külkereskedő. Már másodéves egyetemistaként részt vett egy próbafelvételen, és megkapta a szívtipró sofőr szerepét Máriássy Félix Karambol című filmjében. További részletek a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotókon Bujtor István gyerekei, Balázs és Anna. Nem követték édesapjukat a színészi pályán, de a mai napig őrzik és ápolják az emlékét.

Leadfotó: facebook.com/atempo.sk

Oldalak

Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...