Sztárok

Bepanaszolták Bill Murray-t felháborító viselkedése miatt, a filmforgatást is le kellett állítani

Nem ez az első alkalom, hogy Bill Murray bajba került. Most a színész nem megfelelő viselkedése miatt leállították a Being Mortal című film forgatását.

Vizsgálatot indítottak

A közönség mókás fickóként ismeri a rengeteg ikonikus filmszerepet maga mögött tudható Bill Murray-t, ezzel szemben szakmai körökben nincs túl jó híre a 71 éves színésznek. Kollégái meglehetősen rossz véleménnyel vannak róla, az évek során több forgatáson is összetűzésbe keveredett másokkal a magatartása miatt. Ez történhetett jelenlegi filmje forgatásán is, amit most szüneteltetnek is a balhé következtében. Murray a Being Mortal című filmen dolgozott, itt nyújtottak be panaszt ellene a nem megfelelő viselkedése miatt. Amíg az ügyet kivizsgálják, addig biztosan áll a projekt – írja az Index.

Az Aziz Ansari forgatókönyve alapján és Seth Rogen közreműködésével készülő filmet a múlt hónapban kezdték el forgatni, így viszonylag hamar kibújt a szög a zsákból, már ami Murray viselkedését illeti. Murray-vel korábban a Charlie angyalai forgatásán is adódtak problémák, akkor Drew Barrymore háborodott fel kollégája viselkedésén, aki állítása szerint elfogadhatatlan megjegyzésekkel illette őt. Az 1991-es Isten nem ver Bobbal című film forgatásán pedig olyannyira összekülönbözött Richard Dreyfusszal, hogy Murray végül egy hamutartóval fejbe dobta főszereplőtársát, majd többször is megpróbálta megütni.

A Being Mortal, aminek eredetileg Bill Murray lett volna a húzóneve, az előzetes tervek szerint 2023-ban került volna a mozivásznakra, azonban a vizsgálat miatt komoly csúszás is jöhet, sőt, ha a vizsgálóbizottság úgy határoz, akár Bill Murray nélkül folytatódhatnak a felvételek.

Barbara Eden egykor igéző szépség volt, ám mostanra a rengeteg plasztikai beavatkozástól felismerhetetlenné vált az arca.

Leadfotó: Pascal Le Segretain/Getty Images

Oldalak

Sztárok
Home&Design
Nincs ki gondozza szeretett növényeidet mialatt te elutazol? Akkor olvass tovább, tippjeinkkel kedvenc zöldjeid sem sínylik meg a távollétedet.
Sztárok
György hercegnek számos regulának kell megfelelnie, melyek között van olyan, ami azt szabályozza, milyen ruhák alkothatják a gardróbját.
Fashion&Beauty
Tavasszal mindannyian szeretünk olyan ruhadarabokba bújni, melyek stílusosak, de mégis képesek meleget nyújtani a változékony időjárás ellen. Ilyen alapdarabok a kardigánok is, melyek kényelmesek és...