Sztárok

Beyoncé eltiltotta férjét Rihannától!

Az egykori barátnők viszonya nagyon megromlott, amióta Rihanna újra Chris Brownnal jár. Beyoncé egyáltalán nem érti, miért kellett megint mindent előröl kezdeniük.

"Beyoncé azt mondta Jaynek, hogy Riri reménytelen, és hogy ez már nem csak az ő saját problémája. Beyoncé azt akarja, hogy férje tartsa meg a három lépés távolságot Rihannától. Ez a dráma nagyon régóta tart már, és Beyoncé szerint Rihanna másokat bánt azzal, hogy képtelen felnőni” – mesélte a pár egyik jó ismerőse.

Valószínűleg most tényleg elmérgesedett a helyzet a két énekesnő között, pedig egykori barátságukat leszámítva is sok közös pont van a múltjukban. Rihannát anno barátnője férje, Jay-Z fedezte fel, és amikor Brown csúnyán elverte Ririt, az sorra mondta le a fellépéseit. Ezekben a nehéz időkben pedig nem más, mint Beyoncé vállán sírta ki magát, elmondása szerint sokat jelentett neki az énekesnő támogatása.

Most azonban úgy néz ki, hogy Rihanna elég gyorsan feledte sérelmeit, és kész visszafogadni Christ. A minap egy klubban részegedett le, majd kiposzolt magáról egy fotót, egy sztriptíztáncosnő fejével a lábai között. Az előzmények tudatában megérthetjük hát Beyoncé aggodalmát, valószínűleg nem a rosszindulat beszél belőle, hanem inkább a féltés – amire valljuk be, minden oka meg is van.

Nézd meg Beyoncé: Love On Top című számát!

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Miközben a legtöbb 13 éves kamasz az iskolapaddal küzd, Kim Kardashian és Kanye West legidősebb lánya, North West már saját lábára állt. A különc stílusú tinédzser szülei hírnevét és tehetségét...
Sztárok
Elvis Presley neve örökre összeforrt a rock and roll születésével és egy egész korszak hangulatával. A világsztár azonban a reflektorfényen túl sokkal összetettebb és furább életet élt, mint azt a...
Sztárok
A brit királyi család hivatalos programjai kívülről gyakran könnyednek és spontánnak tűnnek, a háttérben azonban minden apró részlet szigorúan megtervezett. A nyilvánosság elől rejtve olyan...
Lifestyle
A nyári hőség nemcsak napközben, hanem éjszaka is megkeserítheti az életünket, de néhány egyszerű trükkel sokkal pihentetőbbé tehetjük az alvást. Egy alvásszakértő most elárulta, melyik testhelyzet...
Fashion&Beauty
Ha nyár, akkor figyelemfelkeltő színek! Letícia királyné ezúttal egy lenyűgöző kék összeállítással hódította meg a nyilvánosságot, a ruha ráadásul nemcsak a tekinteteket vonzotta, hanem a...
Lifestyle
A Bikára olyan különleges élmények várnak, mintha egy romantikus film díszleteibe csöppent volna - íme, a júliusi előrejelzésünk szerelem fronton!