Sztárok

Bereczki Zoltán: "Amikor körülöttünk széthullik minden, akkor derül ki egy kapcsolatban, hogy összetartozunk-e?"

Bata Évával való kapcsolata inspirálta Bereczki Zoltán új dalát, amelyhez egy különleges klip is készült. A Viharfelhő című szerzeményben Zoli a pandémia első időszakában megélt érzéseit tárja a közönség elé.

Elárulta, mi adott inspirációt a dal elkészítéséhez

Nagyon erős képi világgal rendelkező imidzsklipet forgatott Bereczki Zoltán a Viharfelhő című dalához, amely a napokban debütált. „Nem akartunk a klip mögé történetet rakni, úgy érezzük, hogy a hangulata és képi világa tökéletesen passzol a dalhoz. Nagyon modern lett az egész, imádom benne az esőt, a lassításokat. A videó egy fiatal csapat munkája, akik maguk is zenészek, azt hiszem, emiatt találták el ilyen jól az egész produkció ritmusát és dinamikáját” – kezdte Bereczki, aki azt is elárulta, hogy mi adott inspirációt a dal elkészítéséhez. „A dal az olyan élethelyzetben való összekapaszkodásról szól, amikor az ember megijed attól, ami rá vár, attól, amilyen életfeladatot kap. Konkrétan az történt, hogy a pandémia legelején, amikor még korai volt a kapcsolatunk Évával, Kecskemétről jöttem haza az autópályán. Közben azon gondolkodtam, hogy milyen jó ez a kapcsolat, ami köztünk van, de vajon mi lesz velünk ebben az összezártságban, hogy működik majd egy kapcsolat dinamikája egy számunkra teljesen új helyzetben. Ahogy ezt engedtem át magamon, egy csomó jó érzés jött be a mi kettőnk viszonyában, abban, hogy milyen rezgések vannak köztünk. Ezek a gondolatok és érzések voltak a szöveg ihletői” – árulta el Zoli.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A gyógyvizek összetevőinél gyakran említjük a ként, a jódot és a brómot is, azonban létezik egy ritkábban emlegetett, ám annál hatékonyabb összetevő, amely nagyon fontos szerepet játszik a szépségünk...
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...