Kitálaltak Ben Affleckről: ezt gondolja valójában arról, hogy kudarcba fulladt a házassága Jennifer Lopezzel

Néhány hónappal azután, hogy exfelesége, Jennifer Lopez benyújtotta a válókeresetet, az 52 éves Ben Affleckről kiderült, pontosan hogyan viseli a szakítást követő időszakot.

Nem titok, hogy érzi magát

Jennifer Lopez és Ben Affleck először a kétezres évek elején habarodtak egymásba, ám a lánykérés után 2004-ben úgy döntöttek, külön utakon folytatják. Majdnem 20 esztendő elteltével aztán ismét összehozta őket a sors, amit 2022-ben nagyszabású esküvővel meg is pecsételtek. Egy ideig úgy tűnt, boldogságuk útjába most már tényleg semmi nem állhat, mígnem idén kiderült: kapcsolatuk második próbálkozásra is zátonyra futott, ők pedig úgy határoztak, hogy elválnak – ezzel kapcsolatban a popdíva a közelmúltban részlétesen is beszélt egy interjúban, melynek során kifejtette, most csakis önmagára szeretne fókuszálni. Arról azonban nem lehetett tudni semmit, vajon hogyan érzi magát a volt férje – egészen mostanáig. Egy, a színészhez közel álló informátor most lerántotta a leplet, és megosztotta, milyen állapotban van jelenleg a Holtodiglan sztárja.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A részletekért olvass tovább a galériában!

Leadfotó: Daniele Venturelli/WireImage/Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Természetesen a mosogatószivacsnak tisztának, és nem használtnak kell lennie.
Lifestyle
A kártyabirtokos hiába akarta befizetni a sok pénzt az ATM-nél, az összeg nem jelent meg a képernyőn.
Lifestyle
A Femcafe idén is kilátogatott a Sziget Fesztiválra, amely ma már jóval többről szól, mint a bulizás. Számos szervezet kap itt teret, hogy fontos társadalmi ügyek mellett álljon ki és üzeneteket...
Lifestyle
Egy amerikai nő alig pár ezer forintért vett meg egy használt ruhát, ám a címkét megpillantva kiderült, hogy egy igazi vagyonra bukkant.
Sztárok
Még nagyban tart a Most Wanted forgatása, így mindenki találkozhat Sebestyén Balázsékkal, vagy éppen narancssárga ruhás celebekkel.
Sztárok
Amal és George Clooney először vitte el kilencéves ikreit, Ellát és Alexandert egy hivatalos eseményre, ahol ritka fotók készültek a családról.