Elmenekült Afganisztánból az elismert énekesnő: „Szó szerint azt éreztem, hogy meg fogok itt halni"

Áldatlan állapotok uralkodnak Afganisztánban, miután a tálib lázadók elfoglalták az országot. Sokan ragadtak a földi pokolban, a legszerencsésebbeknek azonban sikerült elmenekülniük – ilyen például Aryana Sayeed popénekesnő is.

Válságos helyzetben Afganisztán

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Milliók élete van veszélyben a tálib hatalomátvétel miatt Afganisztánban – különösen igaz ez a nőkre, akik most semmi jóra nem számíthatnak. Gyakorlatilag ellehetetlenítik őket; számukra mostantól tilos a munka, a tanulás és konkrétan semmiben sem hozhatnak önálló döntést, hiszen az egész életük a férfiak irányítása alá kerül. Mint azt a Femcafe is megírta, éppen emiatt döntött a menekülés mellett Sahraa Karimi filmrendező is, aki női alkotóként kockáztatta az életét azzal, hogy felszólalt a tálibok ellen. Nemrég egy, a közösségi oldalán posztolt nyílt levélben kérte a világ vezetőit, hogy védjék meg az afgán filmeseket és a művészvilágot a táliboktól – ezzel azonban csak még nagyobb veszélybe sodorta saját és családja életét. Karimi az utolsó pillanatig az országban maradt, ám miután már nem fért hozzá a saját pénzéhez és az utcán is lövések elől kellett menekülnie úgy döntött, elmenekül Afganisztánból. Végül Ukrajna segítségével szerencsésen elhagyta a fővárost, Kabult.

Lapozz tovább, még nincs vége!

Oldalak

Sztárok
Kevesen tudják, hogy a történelem egyik legismertebb brit államférfija nemcsak rendkívüli szónoki képességeiről és vezetői kvalitásairól volt híres, hanem számos meghökkentő magánéleti szokásáról is...
Egészség
A nyári hőhullámok idején sokan keresik a legjobb módját annak, hogyan pótolják a folyadékveszteséget, és hogyan őrizzék meg a frissességérzetet a tartós kánikulában. Bár a legtöbben automatikusan a...
Fashion&Beauty
Van egy párosítás, amely idén nyáron szinte észrevétlenül hódította meg a divatrajongók gardróbját. Egyszerre kényelmes, nőies és elegáns, ráadásul pillanatok alatt stílusossá varázsolja a...
Lifestyle
Egy váratlan információ vagy egy félmondatban elejtett hír most kulcsszerepet kap az Ikrek életében. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
A magyar nyelv számtalan olyan régi szót őriz, amelyek egykor a mindennapok természetes részei voltak, ma azonban már szinte teljesen feledésbe merültek. Vajon te felismered, mit jelent ez az öt...
Lifestyle
A hónapban az érzelmi hullámzások könnyen megjelenhetnek a Rákoknál fizikai tünetek formájában is - íme, júliusi előrejelzésünk egészség fronton!