Sztárok

Apa lett a magyar műsorvezető - a baba nemét is elárulta

Apuka lett Viktorin Tamás, a Sláger FM műsorvezetője! A rádiós most elárulta, milyen nemű a baba.

Apuka lett Viktorin Tamás

Madarat lehet fogatni Viktorin Tamással, akinek kisfia, Andris, május 5-én látta meg a napvilágot. A büszke apuka osztotta meg az örömhírt a külvilággal, elárulva gyermeke születésének körülményeit. Elmondása szerint kisfia világra jövetelekor ő sokkal idegesebb volt, mint a szülés előtt álló felesége, Dóra.

„Igyekeztem leplezni, hogy mennyire izgulok, hogy közben nyugtassam Dórit is, de azért azt hiszem látszott rajtam, pláne, hogy úgy topogtam a folyosón körbe-körbe, hogy már nekem is feltűnt...” – emlékezett vissza a rádiós műsorvezető, aki bár nem lehetett bent a szülőszobán, azonban amikor kisfiát először pillanthatta meg, elérzékenyült.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

„A feszült várakozás után, amikor először megláttam Andrist valami egészen földön túli érzés fogott el. Ez még most is előjön, és nem nagyon tudom szavakba önteni, amit érzek” – vallotta be a boldog apuka, aki hihetetlenül büszke feleségére.

„Dóri felfoghatatlanul bírja a tempót, mosolyogva, mindezt úgy, hogy napok óta nem aludt egyben három óránál többet. Hihetetlenül büszke vagyok rá! Egész összeszokott csapatként működünk már otthon hármasban, a pelenka-csere és az öltöztetés már rutinszerűen megy. Úgy keverek tápszert, mintha a Coco Bongoban lennék pultos” – tette hozzá viccelődve Viktorin Tamás, aki elismeri, azért nem minden megy ilyen zökkenőmentesen.

Lapozz, a cikk folytatódik!

Oldalak

Sztárok
Utazás
Az Expedia friss rangsora alapján egy igazi rejtett atlanti-óceáni gyöngyszem lett Európa legalulértékeltebb, mégis legvarázslatosabb szigete.
Sztárok
Vilmos herceg szerelmi élete jóval Katalin hercegné felbukkanása előtt is tartogatott komoly érzelmeket.
Lifestyle
Egy többmilliós, elfeledett megtakarítás került elő, ám a kapzsi anyós azonnal lecsapott rá. A meny azonban nem hagyta annyiban a dolgot.
Lifestyle
Sokan azt hiszik, minden napszemüveg ugyanazt nyújtja, pedig egy apró részlet óriási különbséget jelenthet. A jó hír, hogy néhány egyszerű trükkel otthon is könnyedén ellenőrizheted, valóban azt...
Sztárok
Húsz évvel a Született feleségek sikere után James Denton ugyanolyan sármos, mint a sorozat fénykorában.
Fashion&Beauty
A nyári divat idén is tartogat néhány olyan meglepetést, amely első pillantásra egyszerűnek tűnik, mégis pillanatok alatt a szezon legnagyobb kedvencévé válik. Ha eddig még nem merted kipróbálni ezt...