Sztárok

A 83 éves Anthony Hopkins elárulta, meddig szeretne még kamerák elé állni

A kétszeres Oscar-díjas színésznagyság szenvedélyesen rajong a hivatásáért.

Másodszor is Oscar-díjat kapott

Sir Anthony Hopkins az elmúlt pár évben bebizonyította, hogy a tehetség egyáltalán nem korfüggő: egy igazán nagy színész arra is képes, hogy nyolcvanon felül újrafogalmazza karrierjét. Kis túlzással élve akár azt is mondhatnánk, hogy a filmrajongók egyfajta Hopkins-reneszánsznak lehetettek tanúi az utóbbi években, a walesi születésű színészfejedelem ugyanis izgalmasabbnál izgalmasabb projektekben tűnt fel mostanság. 2018-ban egy tévéadaptációban eljátszotta Shakespeare Lear királyának címszerepét, egy évvel később XVI. Benedek pápát formálta meg A két pápa című életrajzi alkotásban, majd egy demenciával küzdő öregurat alakított Az apa című szívszaggató kamaradrámában - utóbbi munkáiért Oscar-díjra jelölték (zsinórban kétszer), sőt Az apa címszerepe meg is hozta számára az aranyszobrocskát, minden idők egyik legbizarrabb Oscar-fináléját eredményezve. (Hopkins győzelme abszolút meglepetésszerű volt: mindenki - a szakma és a közönség egyaránt - meg volt győződve arról, hogy idén a 43 évesen, rákbetegség következtében elhunyt Chadwick Boseman lesz a legjobb férfi főszereplő, a gála menetrendjét is átütemezték e borítékolható diadal kedvéért, aztán a 83 éves színészlegenda győzelme mindent felülírt.)

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Hiába nemesedett igazi, halhatatlan legendává, hiába az újabb szakmai- és közönségsikerek, a megannyi csillogó díj, Hopkinsnak esze ágában sincs nyugdíjba vonulni. Azt is elárulta, mi ösztönzi arra, hogy még mindig újabb és újabb szerepek örvén bizonyítsa be kaméleonszerű, istenadta tehetségét.

Fotó: 123rf

Lapozz, még nincs vége!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A Most Wanted – A hajsza legújabb évada kőkeményen indult, Sebestyén Balázsék pedig máris foganatosították az első sikeres elkapást, miután egy lakótelepen bekerítették Gáspár Lacit és Valkusz Milánt...
Sztárok
Meghan Markle hosszú kihagyás után visszatér a színészethez, és szerepet kaphat a Netflix sikersorozatában, a The Gentlemenben. A döntés hátterében Harry herceggel közös, alapos mérlegelés áll.
Sztárok
Kiderült, hogy Papp Gergő nem sokáig maradt munka nélkül az RTL Reggelije után, ugyanis már ki is derült, hogy hol fogja folytatni, és az is, mit fog csinálni.
Egészség
A kávé önmagában nem feltétlenül egészségtelen, de vannak olyan változatai, amelyeket jobb ritkábban inni.
Lifestyle
Egy Oroszországban élő magyar lány népszerű videóban mutatta be a magyar konyha sokszínűségét. Orosz ismerősei alig hitték el, hogy a magyarok édesen eszik a tésztát és a gesztenyét.
Sztárok
Szerdán áll bíróság elé Molnár Áron, akit a Fóti Gyermekotthon korábbi igazgatója, Páger Pál Attila perelt be rágalmazás és becsületsértés miatt. A színész-aktivista kemény üzenetben reagált a...