Sztárok

Szexualitás, káromkodás - Megtalálták Anne Frank második naplóját

Cenzúrák

Anne Frank naplójának kiadott változatát cenzúrázták, ami némi vitát okozott. Azok a bejegyzések, amelyek nem kerültek be a kiadott változatba, többnyire olyan hétköznapi dolgokról szóltak, amelyeket Otto a kiadó által előírt terjedelmi korlátok miatt hagyott ki. Voltak azonban fontos bejegyzések is, amelyek azért nem kerültek bele, mivel Anne szexszel kapcsolatos gondolatairól és intim testrészeinek leírásáról szóltak.

Anne eredeti naplója oldalakon keresztül részletezte azokat a változásokat, amelyeken a pubertáskorában ment keresztül, beleértve a magánéleti gondolatait és a nemi szerveinek részletes leírását. A Peter van Pelttel folytatott intim beszélgetéseiről is írt. A könyv kiadója, valamint Otto is úgy vélhette, hogy ezek a részletek túlságosan magánjellegűek ahhoz, hogy az olvasók elé tárják. Egy Ottóról szóló bejegyzést, amelyben Anne arról írt, hogy apja előszeretettel beszélt a szellentésről és a vécére járásról (amit Anne "undorítónak" tartott), szintén kiszedték. A kritikusok úgy vélték, hogy az említett bejegyzések eltávolítása a naplóból megtévesztő volt, mivel nem festett valós képet Anne Frankról. Egyik unokatestvére, Buddy Elias szerint Anne ugyanolyan volt, mint minden más lány, és nem szent, ezért nem kell őt dicsőíteni és tisztára mosni. Ma már léteznek Anne Frank naplójának szerkesztetlen változatai, de ezeket a legtöbb iskolában betiltották, mivel nem tartják megfelelőnek a gyerekek számára.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Joszif Sztálin 1929 és 1953 között a Szovjetunió diktátora volt. Uralkodása alatt Sztálin a Szovjetuniót ipari és katonai szuperhatalommá alakította. Nem mellékesen pedig a paranoiája és egója végül emberek millióinak halálához vezetett.

Lead Fotó: 123rf, Forrás: Grunge

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
Te is ismered azt az érzés, amikor hetekig vadászol a tökéletes téli bőrcsizmára, végre megveszed, majd az első havas, latyakos nap után kétségbeesve látod a fehér foltokat és a repedező bőrt?
Sztárok
Katalin hercegné és 11 éves lánya, Sarolta a hétvégén egészen szokatlan közös programon vett részt, amivel alaposan meglepték a londoniakat.
Utazás
Az Egyesült Államok egy teljesen más világ, és vannak dolgok, amiket az Európaiak, köztük mi magyarok is nehezen tudnánk elviselni.
Lifestyle
Egy őszinte elköszönés sokkal többet ér egy kitalált vészhelyzetnél. Egy randialkalmazás vezetője elmondta, hogyan léphetsz le egy rosszul sikerült első randiról anélkül, hogy tapintatlan lennél.
Lifestyle
A fél citrom hűtőbe helyezése első hallásra furcsa háztartási trükknek tűnhet, pedig egyre többen vetik be ilyenkor.